Előzetes letartóztatásban marad a francia igazságszolgáltatás csütörtöki döntése alapján az a francia rendőr, aki június 27-én a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben lelőtt egy közúti ellenőrzés során ellenállást tanúsító tizenévest, akinek halála csaknem egy hétig tartó zavargásokat váltott ki az elővárosokban.
A 38 éves motoros rendőr ellen egy héttel ezelőtt szándékos emberölés miatt indult eljárás, s aznap előzetes letartóztatásba helyezték. Ügyvédje, Laurent-Franck Liénard fellebbezést nyújtott be az illetékes versailles-i fellebbviteli bíróságon, amely csütörtökön elutasította a kérelmet.
Teljesen reménytelen számára a helyzet. Rémálom a hír számára, reménykedik, folytatja a harcot, de lesz-e hozzá energiája? – mondta az ügyvéd a BFM hírtelevízióban. A versailles-i ügyészség közzétette az eddigi vizsgálat eredményét, amelyre a fellebbviteli bíróság alapozta a döntését. Ebben időrendben követhetők az események, a szabálytalanul közlekedő gépkocsiban ült két fiatalkorú utas és a járművet igazoltató két rendőr egymásnak ellentmondó vallomásai, valamint az igazoltatásról készült mobiltelefonos felvételen hallható párbeszéd leirata.
A francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint csütörtökre virradóra nem voltak sehol az országban nagyobb incidensek, húsz embert előállítottak gyújtogatás vagy gyújtogatási kísérlet miatt.
Az első válasz a rend és a
nyugalom, az egyetértés, és aztán jöhet a zavargások mélyreható okainak a
feltárása – mondta csütörtökön Emmanuel Macron államfő egy vidéki
látogatásán. Élisabeth Borne miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet,
hogy “a diagnózis időt igényel” annak megértésére, hogy mi váltotta ki
az erőszakot.
Nem
szabad elhamarkodottan előhúzni a kliséket, és hamis válaszokat adni –
fogalmazott a kormányfő, miután a jobboldali képviselők a “bevándorlás
problémáját” okolják a zavargásokért. Gérald Darmanin belügyminiszter
szenátusi meghallgatásán szerda este egyértelműen elutasította a
rendbontások okának identitási érzelmezését. Becslései szerint 8 és 12
ezer közé tehető a rendbontók száma, s arra kérte a szenátorokat, hogy
“ne tegyék egy kosárba” az érintett negyedek lakóit.
Nem lehet
kijelenteni azt, hogy ezeknek a negyedeknek a több százezer lakója
fellázadt a köztársaság ellen – fogalmazott. Arra is emlékezetett, hogy
az előállítottak több mint 90 százaléka francia állampolgár. Jacqueline
Eustache-Brinio, a jobbközép Köztársaságiak szenátora rákérdezett arra,
hogy az előállított tizenévesek közülük hányan lehetnek bevándorló
származásúak.
A legtöbb letartóztatott francia, rendben. De ez ma már semmit nem jelent. Hogyan franciák ezek?– kérdezte a szenátor. Pártja szenátusi frakciójának elnöke, Bruno Retailleau ezzel egyidőben a France Info hírrádióban úgy fogalmazott: “tény, hogy franciákról van szó, akik identitásukban franciák, de sajnos a második és a harmadik generációban az etnikai gyökerek irányában egyfajta regresszió van jelen”.
A csak identitási magyarázat nekem tévesnek tűnik – válaszolt a belügyminiszter. Elmondta, hogy a letartóztatottak nevei alapján arra lehet következtetni, hogy “vannak köztük olyanok, akik bevándorló származásúak lehetnek, de sok Kevin és Matteo is van köztük”. Elmondta azt is, hogy a köztársasági elnök felkérte a belügyi és az igazságügyi tárcát, hogy készítsenek “szociológiai tanulmányt arról, hogy kik az előállított emberek”. Gérald Darmanin a szociális helyzet kizárólagos okolását is elutasította.
Ez sértés lenne azon szerényen élő családokkal szemben, akik dolgoznak és tiszteletben tarják a rendet. Miután magam is bevándorló származású vagyok, és szerény családból származom, azt mondhatom, hogy mindenkinek megvan az egyéni szabadsága és akarata saját boldogulásához, és az államnak az a dolga, hogy ezt az akaratot támogassa – hangsúlyozta az anyagi ágon algériai származású belügyminiszter.
Nem vagyok naiv, csak azt akarom mondani, hogy nem akarom a dolgokat összekeverni, de mindig is elutasítottam azt a felfogást, amely szerint az emberek lényegileg előre meghatározottak, mert különben nem értenénk meg, hogyan szolgálhatnak olyan sokan közülük a francia hadsereg és a rendőrség kötelékében – mondta Darmanin.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések