Hirdessen itt

Beteg világ: kutyának képzeli magát egy japán férfi


Már egy jó ideje négy lábon halad az a japán férfi, aki miután 2 millió jenből élethű kutyajelmezt készíttetett magának, hogy kutyaként élhesse tovább az életét. 

A beteg ember az elméjében megszülető álmát megvalósító, az online világban Toko néven ismert férfi a New York Post szerint nemrég megosztott egy videót az első élethű kutyajelmezében tett nyilvános sétájáról.

A videó tanúbizonysága alapján pedig nemcsak azok az emberek és kutyák csodálkoztak rá Toko elmebetegségére, akik személyesen is jelen voltak abban a forgalmas utcán, ahol a férfi megejtette első nyilvános sétáját, hanem azok is, akik csak online találkoztak vele – hiszen a másfél hete feltöltött felvételeket azóta több mint 3,5 millió alkalommal játszották le, miközben Tokónak csupán 32 ezer feliratkozója van.

Toko egy szőrös hasa köré szíjazott hámmal egészítette ki a jelmezt, aminek a súlya miatt egy kézikocsira is szükség volt a sétához. A férfi egyébként a videóhoz írt feliratokban azt is bevallotta, hogy nagyon „ideges” volt, és először „félt” a nyilvánosság elé merészkedni.

„Emlékszel az álmaidra, amikor még kicsi voltál? Hős vagy varázsló akartál lenni” – írta a feliratban, ahol ugatás helyett írásban kommentálta a séta részleteit, majd azzal folytatta, hogy

ő már az általános iskolai végzős évkönyvébe is azt írta bele, hogy egyszer kutyává akar válni, és kint, a szabadban akar sétálni négy lábon.

A férfi korábban azt is elárulta, hogy az emberek és kutyák közötti méretkülönbség miatt döntött úgy, hogy border collie-vá változik, és nem mondjuk, tacskóvá.

Azonban Toko élete sajnos kutyaként sem vált fenékig tejfellé, saját bevallása szerint a családja és a barátai is furcsán néztek rá először a különös hóbortja miatt, ezért a nem mindennapi hobbiját mind a mai napig titkolja a munkatásai elől:

„Nem akarom, hogy a hobbimról tudjanak, különösen azok, akikkel együtt dolgozom” – mondta a kutyaként élő, videóiban a valódi arcát soha fel nem fedő férfi a Daily Mailnek.
Hát érik a világ a pusztulásra. 

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések