Hirdessen itt

Bemutató, felolvasószínház és határon túli produkció is látható a Zsámbéki Nyári Színházban augusztusban


A Zsámbéki Nyári Színház az évek során egyre szorosabbra fűzte kapcsolatát a határon túli színházakkal 

Bemutató, felolvasószínház és határon túli vendégprodukció is szerepel a Zsámbéki Nyári Színház augusztusi műsorán – áll a szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Augusztusban érkezik a zsámbéki szabadtéri színpadra a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház A helység kalapácsa című produkciója. Az előadást augusztus 18-án láthatja a közönség.

A közleményben kiemelik, hogy a Zsámbéki Nyári Színház az évek során egyre szorosabbra fűzte kapcsolatát a határon túli színházakkal. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház produkciójának meghívásával ezt az együttműködést kívánják feléleszteni.

„Ezt a társulatot kiemelten fontos műhelynek tartjuk az ott folyó markáns, progresszív, újító jellegű művészi munka miatt, emellett e meghívással a külhoni magyar művészeket is szeretnénk segíteni és támogatni nehéz és bizonytalan helyzetükben” – idézik a közleményben Russói Tamást, a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület elnökét.

Lackfi János Milyenek a magyarok? című könyvének színpadi változatát augusztus 19-én Őze Áron rendezésében mutatják be, Holecsko Orsolya és Auksz Éva szereplésével és a The Sharonz zenéjével.

A közleményben kiemelik, hogy Lackfi János fontos szereplője a színház idei évadának. A Rocky színpadi változata után augusztusban a Milyenek a magyarok? című szórakoztató, szatirikus, önironikus Lackfi-kötet szövege elevenedik meg a zsámbéki ősfák alatt. Az előadás magunk mélyebb megismerésére és szembenézésre invitál, megértésre és elfogadásra tanít – emelik ki a közleményben.

Mint írják, Thuróczy Szabolcs, aki visszatérő vendég Zsámbékon, idén Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című kocsmaáriájával áll színpadra. A produkcióban augusztus 6-án a főhős, Oszkár néhol nosztalgikusan költői, néhol sokkolóan ismerős és karcos világa Keresztes Tamás rendezésében elevenedik meg – írják a közleményben.

Új tematikával folytatódik a #kedvesZsámbék! című felolvasószínházi sorozat, ezúttal a természet, a falu és a város témákhoz kapcsolódó műveket válogatott Seres Tamás rendező.

A sorozat ötödik éve változatos irodalmi szövegekkel és ismert művészekkel várja a közönséget. Az idén az augusztus 13-i előadásban Trill Zsolt, Hámori Gabriella, Csákányi Eszter és Csorba Lóránt találkozik a színpadon.

A nyári programsorozat augusztus 27-én zárul a Kártyajáték című produkcióval, amelyben Vecsei H. Miklós és Beck Zoltán látható – áll a közleményben.

A Zsámbéki Nyári Színház előadásairól bővebb információ a hivatalos honlapon érhető el.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések