Ron DeSantis Magyarországgá tenné Amerikát – ezzel a címmel jelent meg publicisztika a The Daily Beasthasábjain Norman Eisen és Andrew Warren tollából. A szerzők szerint a floridai kormányzó sok közös vonást mutat „az autoriter Orbán Viktorral”.
Eisenék úgy vélik, Florida kormányzójaként elért eredményei figyelmet érdemelnek – de leginkább azért, mert
jelentős lépéseket tesz Florida Orbán Viktor Magyarországához hasonló autokráciává való átalakítása felé.
Az ív, amelyet DeSantis államának és a nemzetünknek tervez, sok mindennek mondható, csak amerikainak nem” – hangoztatják.
Mint
írják, a két rendszer összehasonlítása a helyszíni megfigyelésekből
ered. „Egyikünk nagykövet volt Közép-Európában, járt és írt Orbán
Magyarországáról. A másik a floridai Tampa szabályosan megválasztott
megyei ügyésze volt, akit DeSantis törvénytelenül felfüggesztett”.
A
DeSantis által létrehozott Florida és Orbán Magyarországa közötti
hasonlóságok nagyobb figyelmet érdemelnének itt Amerikában –
hangsúlyozzák Warrenék.
„DeSantishoz hasonlóan Orbán is arra
használta hatalmát, hogy az LMBTQ+ közösséget vegye célba, miközben
hagyományos értékeket hangoztatva építette bázisát.
Mindkét vezető démonizálta a migrációt és a migránsokat.
DeSantis
olyan messzire ment, hogy Texasban – és valószínűleg Kaliforniában is –
büntetőeljárások folynak a lehetséges érintettsége miatt, amely szerint
részt vett az Egyesült Államokban illegális migránsok utaztatásában” –
írják.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések