Az ukrajnai háborúról és a magyar kormány háborús politikájáról értekezett a publicista.
Tóta W. Árpád a HVG-n jelentetett meg egy véleménycikket, amelyben az orosz-ukrán háborúval foglalkozik – szemlézi a Mandinr.
A publicista szerint nem azért nem ért velünk senki egyet, mert mi ennyire bátrak vagyunk, hanem mert ennyire idióták, írja Tóta W. az ukrajnai háborúról és a magyar kormány háborús politikájáról.
„Innen-onnan hallani olyan véleményt, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni, mert úgysem bírná idegileg, és akkor aztán atom lesz meg armageddon. Ez rendkívül sértő az orosz emberekre nézve. Nézzük csak, milyen példásan viselte a vereséget Németország! Ők is ontották a vérüket Elzászért meg Gdanskért, aztán mégis elfogadták, hogy nem kaphatják meg, és inkább dolgoztak azon, hogy takarosan berendezzék azt, amijük van. Megtanultak vágyakozni az után, ami az övék, úgymond" – fogalmazott Tóta W. Árpád.
Hozzátette: „Nehéz megjósolni, mi lesz, ha és amikor az ukránok kiverik hazájukból az oroszt. Mégis megpróbálom: egy bazi nagy világünnepély, az lesz."
Emlékeztetett, hogy Kuvait felszabadításának is együtt örült a civilizált világ, valamint hozzátette, hogy ez szerinte „hét határra szóló buli lesz".
„Nem egyetlen rendezvény persze, hanem a világot oda-vissza átjáró örömhír. Pazar ünnepek fényes egyenruhákkal, hősökkel, győztes harcosokkal. Komor megemlékezések kegyetlenkedések, népirtások túlélőivel. Akciófilmek és történelmi drámák, százmilliós nézettséggel. Pophimnuszok. Legenda. Olyan örömünnep, amilyet még nem láttunk" – fogalamzott.
0 Megjegyzések