Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Megérkeztek Siófokra az új balatoni kompok és hajók


Megérkezett Siófokra az egy hete Komáromból induló, új balatoni hajókat szállító flotta, amely két új kompot és két új katamaránt hozott – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) az MTI-vel. 


Az eleinte 7 hajóból álló flotta először a Duna 272 kilométeres szakaszán haladt végig Komárom és a Sió torkolata között. Majd a már mintegy 20 hajósra bővült szállítóflotta további 121 kilométert tett meg a Sió csatornán az elmúlt napokban.A hajók kedden érték el a Siófok-Kiliti zsilipet, és szerdán sikeresen átzsilipeltek. Itt a hajók pár napot még várakozni fognak, mielőtt a szállítás utolsó részéhez, a Balatonra történő átzsilipelés állomásához érnek.

A két új katamaránt és két új kompot a szállítás miatt visszabontották, így megérkezésük után néhány hónapos összeszerelési munka vár még rájuk – írják a közleményben.

A Bahart szerint jelentős esemény az új hajók megérkezése, mert a jelenleg használt három katamaránt több mint 40 éve szerezték be, a kompok átlagéletkora pedig 50 és 60 év közötti. Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója azt közölte, hogy a hajók nem csak a turisztikai cél szolgálnak, hanem a helyi vízi tömegközlekedésben is fontos szerepük lesz.


A két új komp, Szántód és Tihany a jelenlegi kompokhoz hasonlóan Szántódrév és Tihanyrév között közlekedik majd. A két új katamarán pedig Balaton és Tomaj néven a következő hajózási szezontól kezdve a legforgalmasabb útvonalakon áll forgalomba. A Tomaj Fonyód-Badacsony között fog közlekedni, a Balaton pedig a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon teljesít szolgálatot.

A vezérigazgató megjegyezte, a szakemberek számára rendkívüli logisztikai feladatot jelentett a szállítás és a közreműködő, mintegy 20 hajó koordinációja. A Bahart, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, valamint a hajógyár és a szállításban közreműködő partnerek munkatársai problémamentesen tették meg a mintegy 400 kilométeres utat.

A Bahart közleménye szerint a hajók motorjai a legmodernebb környezetvédelmi normáknak is megfelelnek. Az új kompok az eddigi legnagyobb utas- és jármű- befogadóképességgel rendelkeznek, építésük során a korszerű utasszállításra és a nagyszámú kerékpárszállításra is hangsúlyt fektettek.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések