Majdnem tíz éve, 2013 október közepén a 26. életévét még be nem töltött Szalai Ádám három nappal a hollandoktól elszenvedett súlyos vereség után leült és tollal a kezében elkezdett beszélni a magyar foci problémáiról!
Azon az estén, 2013. október 11-én kapta az egyetemes magyar labdarúgás a legkomolyabb ébresztőt az 1986 júniusi irapuatói szégyen óta. Mindennél erősebben beleégett az emlékezetembe az a kép, amikor a meccs után cinikus mosollyal az arcán Louis van Gaal holland szövetségi kapitány odalépett Egervári Sándor magyar kapitányhoz és megpaskolva a vállát mondott néhány biztató szót. Hazajöttek a fiaink, Egervárit elzavarták, Szalai leült három nappal később és elkezdett beszélni. Olyan dolgokról, amelyek addig hiányoztak a magyar fociból, olyan dolgokról, amelyekről mintha tabu lett volna beszélni. Vagy legalábbis nem akartunk tudomást venni – írja a Vidék Hangja cikkében Haász Rudolf.
Valahogy ma reggel úgy éreztem, hogy ezt a sajtótájékoztatót meg kell néznem, figyelve azokra a megállapításokra, amiket Ádám akkor mondott. 10 évvel ezelőtt úgy futottunk neki a románok és a hollandok elleni VB-selejtezőnek, hogy valóban egy kézen meg lehetett számolni a nemzetközi tapasztalattal rendelkező ÉS klubjukban rendszeresen játszó, a keretbe behívott játékosokat. Tíz éve még ott tartottunk, hogy volt egy magát felkentnek tekintő, úgynevezett futballszakértői gárda, akik annyitól már edzőnek érezték magukat, hogy letették a Pro Licenszes edzői vizsgát és valamelyik magyar csapatnál, esetleg a válogatottnál munkát kaptak. Tíz éve még olyan játékosokkal kellett dolgozni, akiknek alig volt fogalmuk arról, mit is jelent úgy igazából az az összetett szó, hogy nemzetközi futball.
Az Egervári Sándor után érkező Dárdai Pálnak volt dolga, nem is kevés a válogatott edzésein. El kellett magyaráznia a szegény ember vízzel főz alapon összeállított válogatott keret tagjainak, hogy mi is az a nemzetközi szint és akkor ott, azokon az edzéseken és meccseken mindenkinek fel kellett fognia, hogy nagyon messze vagyunk ettől. Valahol Szalai Ádám 2013 októberi sajtótájékoztatója és Dárdai Pál szövetségi kapitányi kinevezése krönyékén kezdődött el a szembenézés, az erkölcsi alapok lerakása a nemzeti csapatnál.
A 2018 júniusában érkező Marco Rossinak már csak egy egyáltalán nem lényegtelen apróság maradt hátra.
Bemutatkozó sajtótájékoztatóján az olasz mester válogatott meghívó küldéséhez szükséges kritériumként jelölte meg, hogy a kiszemelt játékban legyen vagyis rendszeres játéklehetőséget kapjon a klubjánál, legyen szó akár az NB I-ről, akár külföldi TOP bajnokságokról! Bár kezdetben volt ebben a rendszerben botladozás, sőt, Rossi mester saját bevallása szerint egyszer még a lemondáson is elgondolkodott, mégis most azt látjuk, hogy az általa kitalált rendszer, válogatási elvek működnek. A játékrendszerre nem térek ki, mert nem vagyok szakértője, de az egyéb, egy csapat meglétéhez szükséges összetevőket valamelyest látva érzem és tudom, hogy csapatunk van!
Olyan csapatunk, amilyen 37 éve nem volt!
Olyan csapatunk, amelyre akkor sem feltétlenül kell haragudni, ha a győzelem nem jön össze például Podgoricában, de azért egy pontot elhoz onnan. A Jóisten szeretetét és humorát tükrözi, hogy ehhez nem kell olyan edzőnek ülni a kispadon, aki Barcelona vagy Bayern München szintű csapatokat irányított, játékosként pedig ilyen csapatokban focizott.
Egy szenzációs csapathoz elég lehet egy olyan Marco Rossi is, akit a nagy külföldi szakportálok nem feltétlenül a világ legjobb edzőjeként írnak le! Utólag visszanézve Szalai Ádám elhíresült sajtótájékoztatóját nagyobn sok minden megvalósult 10 év alatt, amit ő akkor ott, abban a teremben a tudálékoskodó, kötekedő jobb híján kollégáknak felrótt, mint ami hiányzik a magyar fociból!
Ránézve a 2024-es németországi foci EB selejtezője G-csoportjának tabellájára, nem vonhatunk le más következtetést, minthogy Ádámnak igaza volt, nagyon sok minden változott is azóta és ez meg is látszik az elért eredményeken! Tűkön ülve várjuk a Rossi-csapattól a szeptemberi folaytatást!
){kind=link}
0 Megjegyzések