Formagyakorlatban három, úgynevezett pointfightingban pedig egy aranyérem jutott a hazai versenyzőknek a felnőtt kategóriákban a 28. magyar kick-box világkupa második napján, a BOK Sportcsarnokban.
A szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint a pointfighting szabályrendszerben a férfiak 57 kilogrammos súlycsoportjában Cselovszki Patrik három győzelemmel lett aranyérmes. Az 50 kilós nők mezőnyében Török Szonja a selejtezőkből szintén három sikerrel bejutott a döntőbe, ott viszont kikapott osztrák ellenfelétől, így ezüstérmes lett.
Az ugyancsak Európa Játékok-résztvevő Czégény Cintia is közel állt a döntőhöz full-contactban, de az elődöntőben hiába vezetett, intések miatt végül szlovák ellenfele nyert, így bronzéremmel zárt.
Formagyakorlatban három elsőséget gyűjtöttek be a hazai felnőtt versenyzők. A férfiaknál Kotvics-Varga Máté a kreatív, Schersing András pedig a zenés fegyveres kategóriában kapta a legmagasabb pontszámot a bíróktól. Emellett a Brebovszky Zoltán, Halustyik Cintia és Kotvics-Varga Máté alkotta magyar vegyes csapat is aranyérmet érdemelt ki.
Még pénteken, az első napon két arany- és egy bronzérmet nyertek a magyarok a felnőtt csapatversenyek során.
A vasárnap záruló kick-box világkupán rekordlétszám, 43 ország több mint 2000 sportolója lép tatamira és száll ringbe.
0 Megjegyzések