Nagyon érdekes megoldással tízmillió forintos osztalékot tudott felvenni 2022-ben a szélsőbaloldali propagandista Gulyás Márton a cégéből.
Gulyás Márton minden jel szerint meggyőződéses kommunistaként szereti más pénzét költeni, illetve a kapitalizmus olyan gyönyöreinek is hódol, mint az osztalék. A 2021-ben saját céget alapító Gulyás szépen talicskázza ki a „nyereséget" a cégéből. Kiderült, hogy 10 millió forint osztalékot vett ki a cégéből – írja a tuzfalcsoport.blogstar.hu.
Adott egy alapítvány, mely tömérdek pénzt kap külföldről, és amely alapvetően videós tartalmakat publikál. Ez az alapítvány a videós tartalmak elkészítését kiszervezi egy külső cégnek, amely történetesen a főszereplő tulajdonában van, az alapítvánnyal egyetemben.
Majd a „külsős megbízott cégből" a profitot osztalékként kiveszi a tulajdonos, aki egyben a videók főszereplője, illetve az alapítvány alapítója is. Elég gyanúsnak tűnik, nemde?
Gulyás Márton körüli alapítványok és cégek a fentihez hasonlóan működnek, hiszen a Partizán-t működtető alapítvány csak 2022-ben több mint 470 millió forintnyi támogatást, adományt kapott, és a szintén Gulyás tulajdonában álló MFG Film- és Videógyártó, Szolgáltató Kft. ezzel egyidőben 10 milliós osztalékot fizetett a tulajdonosnak, aki szintén Gulyás Márton.
Mivel foglalkozik ez a titokzatosnak tűnő cég?
A MFG Film- és Videógyártó, Szolgáltató Kft.-t Gulyás Márton hozta létre 2021-ben, tehát a választások előtti évben. Nyilván akkor még nem tudhatta a közönség, hogy a Partizánra nagy jövő vár, mármint pénzügyi téren, mert az csak utóbb derült, ki, hogy a kampány éve előtt az alapítványa 260 985 000 forintot kapott „adományként". Ez a bevételük 90 százalékát tette ki. A Partizán bevételeinek az alakulása azért is gyanús, mert 2020-ban (kampány nélküli év), ezek az adományok a 2021-esnek a töredékét sem érték el. Azt, hogy Gulyásék kitől mennyi pénzt kaptak a választások előtt arról itt írtunk korábban.
Gulyás Márton létrehozta a saját vállalkozását, pont azelőtt, hogy százmilliókat zsebelt volna be az alapítványa adományként. Erről a cégről a HVG többek között azt írta, hogy „együttműködhet a YouTube-on látható Partizánnal, de alapvetően saját tartalmakat készít majd".
A cég 3 millió forintos törzstőkével jött létre, fő tevékenysége film-, videó- és televízióműsor-gyártás, egyszemélyi tulajdonosa és ügyvezetője is Gulyás Márton. Gulyás a HVG-nek elmondta, hogy korábban egyéni vállalkozó volt, ezt váltja fel a kft, amelynek égisze alatt a saját munkáit fogja gyártani.
Ebben az interjúban Gulyás nem zárta ki, hogy saját cége is együttműködik majd a Partizánnal.
Semmilyen nyilvános adat nincs arra vonatkozóan, hogy ez a cég pontosan milyen tartalmakat is gyárt. Ahogyan azt sem tudni, hogy pontosan, hogyan működik együtt Gulyás másik „vállalkozásával", a Partizánnal. Egy dolgot tudunk, hogy kivett osztalékként a cégből 10 millió forintot.
0 Megjegyzések