Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A Tesla-vezér kegyeiért kilincsel a világ


Nemzetközi versenyfutás indult Elon Musk megnyerésére. 


Az elmúlt hetekben a világ leggazdagabb embere beutazta a világot, hogy tovább terjeszkedjen autó- és űripari birodalmával. Legújabb célpontjai az Európai Unió országai és Kína, de úgy tűnik, hamarosan Indiában is megnyithatják az első Tesla gyárakat.

Musk május 30-án tárgyalt Pekingben a kínai külügyminiszterrel. A találkozó után kiadott közleményben Kína kijelentette, hogy szívesen látják a külföldi vállalatokat az országban. Csin Kang külügyminiszter szerint az amerikai-kínai kapcsolatoknak jót tesz, ha Kína garantálja a külföldi vállalatoknak a piacbarát üzleti környezetet. A közleményből az is kiderült, hogy Musk tovább szeretné növelni a Tesla jelenlétét Kínában. A felek elismerték, hogy ez mindkét oldalnak hasznos lenne, mivel jelenleg Kínában talál gazdára a világon eladott összes elektromos autó fele.

Kína után Európába utazott, hogy a Tesla bővítéséről tárgyaljon. Az EU tavaly bejelentette, hogy környezetvédelmi okoktól 2035-től megtiltják a gázolaj és dízel meghajtású autók forgalmazását az unióban – írja a Mandiner.

Ez a szabályozás jót tett a Tesla részvényeinek, mivel Musk cége jelenleg a legnagyobb elektromosautó gyártó a világon.

Emellett az Európai Bizottság februárban azt is közölte, hogy csatlakoznának a milliárdos következő SpaceX küldetéséhez is.

Európában először Olaszországba érkezett, ahol Giorgia Meloni miniszterelnökkel tárgyalt a technológiai vállalatok uniós piacokhoz való hozzáféréséről és a mesterséges intelligencia kockázatairól. Ezután Antonio Tajani külügyminiszterrel egyeztetett, vele az autóiparról és az űriparról tárgyalt.  Olaszország igyekszik megnyerni magának a Teslát, de rajtuk kívül versenyben van Musk kegyeiért Spanyolország és Franciaország is.

Az amerikai üzletember Olaszországból Franciaországba utazott, ahol június 16-án részt vett a Viva Tech párizsi konferenciáján. Előtte Emmanuel Macron elnökkel egyeztetett, aki többek között egy Tesla gyár telepítésével szeretné fellendíteni a francia ipart. A francia elnök szándékának komolyságát mutatja, hogy egy hónapon belül már másodszor egyeztet Muskkal.

Pár napra rá India is belépett a Tesláért folytatott versenyfutásba.

A BRICS ország miniszterelnöke, Narendra Modi amerikai körútja során június 20-án találkozott Elon Muskkal, aki kilátásba helyezte, hogy a közeljövőben megkezdhetik egy indiai Tesla gyár kiépítését – derül ki a Reuters beszámolójából.

„Modi számára nagyon fontos India sorsa, és mindent megtesz azért, hogy komoly befektetőket vonzzon az országba. Ez nekünk is érdekünk" – mondta a találkozó után Musk, akit az indiai elnök már meg is hívott hazájába, hogy személyesen mérje fel a körülményeket.

Az alternatív energiaforrásokra való átállás egyre jobb helyzetbe hozza Elon Musk cégét, amely piacvezető az elektromos autógyártás terén. Nem véletlen, hogy a legfrissebb, májusban mért adatok alapján jelenleg ő a világ leggazdagabb embere.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések