Hirdessen itt

Hajdúhadházi "górék" kattantak rá a debreceni biciklikre, amik keresik a gazdájukat


A Debrecenben található járműveket szemelték ki – a rendőrök a tulajdonosok jelentkezését várják.


Lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság két hajdúhadházi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok alapján a két férfi Debrecen területéről több kerékpárt tulajdonított el, melyek egy részének tulajdonosa nem ismert – tudatta a police.hu csütörtöki közlésében.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható kerékpárok közül bármelyiket felismeri, illetőleg tulajdonosával kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, vagy a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.



Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések