Négy "tinédzsert" tartóztattak le annak a taxisofőrnek a meggyilkolása miatt, akit március végén holtan találtak egy erdőben Enköping településen - jelentette több helyi médium is.
A 15 és 16 év közötti "tinédzsereket" letartóztatták a férfi meggyilkolásának gyanújával Enköpingben.
A férfit a Hjälstaviken természetvédelmi terület egyik erdőterületén találták holtan, miután körülbelül egy hétig keresték.
A
szemtanúk szerint a férfi taxival ment a Hjälstaviken egyik
parkolójába. A hófödte taxi a parkolóban volt, néhány száz méterre attól
a helytől, ahol később a holttestet találták.
Moa Blomqvist
ügyész az Aftonbladetnek elmondta, hogy a nyomozás titkosságára
hivatkozva nem akar belemenni a történtekbe, de az ügy azért tűnik ki,
mert szokatlan, hogy ilyen sok és ilyen fiatal gyanúsítottat vettek
őrizetbe.
A négy "fiatal" mellett egy ötödiket bűnpártolással
gyanúsítanak. A gyilkosság állítólag március 24. és április 1. között
történt, és az előzetes letartóztatási indítvány szerint
a férfit felakasztották.
A "fiatalok" nem állnak közeli kapcsolatban a taxisofőrrel, és tagadják a bűncselekmény vádját.
(Mindenképpen
meg kell említeni, hogy a svédországi médiában nem adhatnak információt
az elkövetők származásával kapcsolatban.Nem lennénk meglepve, ha megint
a migránsokról lenne szó. Sőt...- a szerk.)
Az egyik svéd lap bejegyzése alatti hozzászólások árulkodók:
- Vajon a vezetéknevük Andersson?- Ezek elit bevándorlók magasan képzettek. Kérdezzen meg bármelyik szocialistát.
- Halal módszerek
0 Megjegyzések