A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Bemászott egy tolvaj a kiskunhalasi börtönbe, és ellopta az ereszcsatornát


Telephelyeket, raktárokat és melléképületeket fosztogatott az a három ember, akik ellen most emelt vádat az ügyészség, de egyszer még a kiskunhalasi börtön területéről is loptak. 

Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség két férfival és egy nővel szemben, akik tavaly fél év leforgása alatt kilenc lopást követtek el.

A vádirat szerint a legvakmerőbb ügyük az volt, amikor az egyikük bemászott a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe, egy használaton kívüli garázsépület tetejéről lebontotta az ereszcsatornát és egyéb bádoglemezeket, majd azokat a kerítésen át kidobálta társának.

Az elsőrendű vádlott emellett az áramszolgáltató üzemi területén, illetve a nyílt utcán összesen öt elektromos elosztószekrényt tört fel, és azokból 600 ezer forintot érő rézvezetékeket és egyéb fémből készült alkatrészeket vitt el.

A másodrendű vádlott leginkább fémből készült tárgyakra utazott, lopott ereszcsatornát, zászlótartó vasrudakat, talicskákat és alumínium létrát is.

Feltörtek egy raktárt is, azt egy héten át fosztogatták, közel 700 ezer forintértékben vittek el szerszámokat és építési anyagokat.

A vádlottak bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni, az ügyészség most azt kéri, hogy ne csak lopni, hanem hosszabb időre is küldjék be őket a börtönbe.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések