Hirdessen itt

Római amfiteátrumra bukkantak Spanyolországban


Az építmény lehetett a Római Birodalom egyik legkisebb amfiteátruma


A Római Birodalom idejéből származó amfiteátrumot találtak a spanyolországi Ategua nevű ókori lelőhelyen – számol be a Heritage Daily. A helyszín már az időszámítás előtti 8–7. században is lakott volt, De bello Hispaniensi című művében Julius Caesar azt írta, a város Pompeius pártján állt a polgárháború idején. Ateguát időszámítás előtt 45-ben ostromolták meg Caesar csapatai – írja a National Georgaphic.

A lelőhely 1982 óta védett, ma is látható struktúráinak többsége a római korból származik. Többek között olyan házak is ismertek itt, amelyek az időszámítás szerinti 2. században néptelenedtek el. Ateguában emellett már fürdőket és sírokat, valamint egy civil épületet is feltártak.

A legújabb ásatásokon egy amfiteátrumot találtak, ez a második ilyen típusú komplexum, amelyet a lelőhelyen felfedeztek. Az újabb amfiteátrum meglehetősen kicsi, átmérője csupán 44 méter, a központi arénája pedig csak 27 méteres lehetett. Ezzel ez az egyik legkisebb amfiteátrum, amelyet a Római Birodalom területén valaha feltártak.

Az előzetes vizsgálatok alapján a struktúrát az időszámítás szerinti 1. században építették, és két évszázadon át lehetett használatban. Az amfiteátrum végül egész Ateguához hasonlóan elhagyatottá vált.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések