Hirdessen itt

Pánikhangulat az amerikai betétesek körében


Két nap leforgása alatt két nagy bank is fizetésképtelenné vált az Egyesült Államokban. A betéteseknek összesen több száz milliárd dollárja ragadt benn, s bár Joe Biden az amerikai piacnyitásra időzített sajtótájékoztatóján hűteni igyekezetta kedélyeket, a hír megrengette a nyugati pénzpiacokat. Egyes elemzők szerint a 2008-as válság óta nem látott bajban van a világgazdaság.


Valósággal megrohamozták az elkeseredett betétesek a bankfiókokat szerte az Egyesült Államokban, miután elterjedt a hír: összeomlott az USA egyik legnagyobb pénzintézete – közölte a Híradó. Szombaton derült ki, hogy csődbe ment a Silicon Valley Bank, amivel több mint 200 milliárd dollár értékű betét és kötvény sorsa vált bizonytalanná. Ráadásul a Silicon Valley bedőlése mélyütést jelent a high-tech- és egészségügyi szektornak, ugyanis ezekben az iparágakban minden második amerikai startup náluk bankolt tavaly.

Vannak, akik úgy vélik, az összeomlást maguk a betétesek okozták akkor, amikor elkezdték tömegesen kivenni a pénzüket. Ugyanakkor felettébb érdekes, hogy az igazgatótanács tagjai egyetlen nappal a bedőlés előtt óriási bónuszokat adtak maguknak, és több mint 4 milliárd dollár értékben váltak meg részvényeiktől. Kiderült az is: a krachot megelőző kilenc hónapban a banknak nem volt kockázatmenedzsere, ellenben átfogó LMBTQ-kampányt dolgozott ki – olvasható a Híradó beszámolójában.

A pánik elkerülése érdekében a szövetségi betétbiztosítási szervezet már vasárnap jelezte: hétfőtől, összeghatár nélkül, mindenki hozzáférhet a banknál vezetett számlájához. Joe Biden elnök pedig hétfőn biztosította az amerikaikat, hogy a bankrendszerük nem fog összeomlani.  Pénzügyi szakértők azonban attól tartanak, hogy nem áll meg itt az amerikai bankszektor válsága. Sőt, a krízis hamarosan világméretűvé válhat. Az összeomlás által keltett hullámok már most végigsöpörtek a világon: az ázsiai és európai piacokat is megbolygatták.

A német pénzügyi szabályozó hatóság hétfőn közölte, hogy felfüggeszti az összeomlott amerikai bank német fiókvállalatának működését. De a berlini kormány szóvivője hangsúlyozta, hogy távolról sem olyan rossz a helyzet, mint 2008-ban volt. Biztos, ami biztos, a német központi bank válságstábot hívott össze, hogy felmérje a csőd lehetséges következményeit.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések