A járműgyártás Magyarország gazdasági teljesítményének egyik pillére
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hivatalában fogadta a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. vezetőit hétfőn, a megbeszélésen részt vett Christian Wolff, a vállalat vezérigazgatója, Karsten Twele pénzügyi igazgató és Dávid Sándor kommunikációs és külső kapcsolati vezető – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-vel.
A felek a gazdasági folyamatok mellett áttekintették a járműgyártás helyzetét, az ágazat versenyképességi kérdéseit. A tárca tájékoztatása szerint a miniszter hangsúlyozta, hogy a járműgyártás az akkumulátorgyártás mellett Magyarország gazdasági teljesítményének egyik pillére, amelyet a kialakítás alatt lévő új iparstratégia is kiemelt ágazatként tart számon.
A Mercedes a világ egyik legsikeresebb autóipari vállalatcsoportjaként öt kontinensen van jelen.
A Mercedes-Benz Group 150 milliárd euró árbevételt ért el, és mintegy 170 ezer embert foglalkoztatott tavaly. Magyarországon a Mercedes csaknem tizenöt éve van jelen, évente mintegy 135 ezer járművet gyárt, árbevétele meghaladja a hárommilliárd eurót, a foglalkoztatottak száma pedig csaknem ötezer – ismertették.
Nagy Márton kiemelte, hogy a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is ki kell védeni a recessziót, és tovább kell növelni a versenyképességet. A magyar járműipar védelme és a munkahelyek megőrzése érdekében be kell szállni a támogatási versenybe, fokozni kell a beruházásokat és a működőtőke beáramlását.
A felek egyetértettek abban, hogy tovább kell mélyíteni a gazdasági együttműködést, ösztönözni kell az innovációt és a fejlesztéseket – áll a GFM közleményében.
0 Megjegyzések