A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Megfejthették Bruce Lee halálának rejtélyét


Több dolog szerencsétlen együttállása járult hozzá a végzetes tragédiához 

Számtalan találgatás és összeesküvés-elmélet kering a rajongók körében 1973. július 20-a óta, amikor rátaláltak az akkor 32 éves filmsztár és harcművész, Bruce Lee holttestére – írta meg a szeretlekmagyarorszag.hu.

Minden idők egyik legnagyobb hollywoodi rejtélye most megoldódni látszik – írja az IFLScience oldal alapján a szeretlekmagyarorszag.hu.

Az eddigi találgatások arról szóltak, hogy esetleg egy harc közben szerzett súlyos sérülés, netán szándékos mérgezés okozhatta a sztár halálát. Most úgy tűnik, ennél prózaibb a magyarázat: túl sok víz fogyasztása okozhatta a tragédiát.

A tanulmány szerzői részletesen vizsgálták Lee halálának ismert részleteit. Annyit biztosan lehet tudni, hogy halálának estéjén fejfájásra panaszkodott, szédült, majd marihuánát és sok vizet fogyasztott, illetve bevett egy Equagesic nevű fájdalomcsillapítót is. Ez után két órával találtak rá eszméletlenül.

A boncolás azt állapította meg, hogy a harcművész agya a szokásosnál jóval nagyobbra duzzadt, ebből pedig korábban arra következtettek, hogy azt a gyógyszer kiváltotta allergiás tünetek okozták. Ugyanakkor most kiderült, hogy Lee már a fájdalomcsillapító bevétele előtt érzékelte az agyduzzanat jellemző tüneteit, tehát a folyamat korábban elkezdődhetett.

„Azt gyanítjuk, hogy Bruce Lee halálának oka a hyponatraemia okozta agyödéma volt. Más szóval a veséje nem volt képes kiválasztani a túl sok vizet, ami így közvetve a halálához vezetett” – nyilatkozták a kutatók.

Bár közvetlen bizonyíték nincs rá, hogy Lee nagyobb mennyiségű vizet fogyasztott volna a végzetes estén, felesége arról beszélt, hogy akkor már egy ideje felhagyott a szilárd táplálék fogyasztásával, főleg répa- és almaleven élt. Ez pedig növelhette a hyponatraemia kialakulásának kockázatát – olvasható a portálon.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések