Hirdessen itt

Fokhagymás rántott csirke pankomorzsában: többféle fűszer kerül a panírba


Nagyon finom lesz a panko morzsába forgatott rántott csirke, ha többféle fűszert teszel a panírba.


A pankomorzsa Japánból ered, és a lényege az, hogy a zsemlét nagyon durvára őrlik. Ez a recept azt mutatja meg, hogyan készíthetsz belőle rántott csirkeszárnyakat, de jól működik a panír csirkemellel vagy zöldségekkel is.

Hozzávalók 4 személyre

👉 1.5 dkg csirkeszárny
👉 25 dkg pankomorzsa
👉 15 dkg liszt
👉 4 tojás
👉 2 teáskanál fokhagymapor
👉 2 teáskanál füstölt paprika
👉 1 kávéskanál cayenne-bors
👉 só
👉 bors
👉 bő olaj a sütéshez

Elkészítés:

A csirkeszárnyakat vágd ketté, és szórd meg őket sóval. A lisztet keverd el a füstölt paprikával, a fokhagymaporral valamint a Cayenne- és a fekete borssal. Egy másik tálban verd fel a tojást, a harmadikba pedig szórd bele a morzsát.

A csirkeszárnyakat forgasd meg először a fűszeres lisztben, utána a tojásban, végül a morzsában. Ügyelj rá, hogy a panír jól belepje a darabokat. Egy serpenyőben hevíts annyi olajat, amennyiben úszkálhatnak a szárnyak, és ha már elég forró, nagyjából tíz perc alatt süsd ki őket. Egyszerre ne tegyél túl sok húst az olajba, hogy le ne hűtse. A kisült darabokat szűrőlapáttal szedd ki, és papírtörlőn szárítsd meg.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések