Hirdessen itt

Egy elmebeteg pedofil elrabolta, megerőszakolta és fészerbe zárta a 13 éves kislányt


A kislány otthona közelében lévő kamerák rögzítették a Davidson megyében élő férfi nevén lévő járművet


Az eltűnt dallasi tinédzser a poklok poklát élte meg, miután egy férfi elrabolta, megerőszakolta, majd a kislány otthonától több mint 1600 kilométerre egy fészerbe zárta – írta meg a liner.hu.

A CNN jelentése szerint egy korábban Dallasban eltűntnek nyilvánított 13 éves kislányt találtak meg egy fészerbe zárva Észak-Karolinában, több mint 1600 kilométerre otthonától: a kislányt elrabolta és megerőszakolta egy férfi, akivel egy közösségi médiaplatformon ismerkedett meg – írta meg a liner.hu.

A Davidson megyei seriff hivatalának közlése szerint a lányt Lexingtonban találták meg. A seriffhivatal megosztotta, az FBI is bekapcsolódott a nyomozásba, és nem sokkal később a dallasi rendőrséggel együttműködve megállapította, hogy egy felnőtt férfi csevegett a lánnyal az interneten.

A kislány otthona közelében lévő kamerák rögzítették a Davidson megyében élő férfi nevén lévő járművet, amelyet az FBI ügynökeinek segítségével meg is találtak, és egy közúti ellenőrzés során derítették ki, hogy a gyermeket a férfi birtokán lévő fészerbe zárták.

A nyomozók azonnal a helyszínre siettek, a lányt kiszabadították és kórházba szállították. A gyanúsított, a 34 éves Jorge Ivan Santos Camacho, akit letartóztattak, nyolc elkövetett bűncselekmény vádjával néz szembe, köztük gyermekrablással, erőszakkal való visszatartással, emberkereskedelemmel és kiskorú megerőszakolásával.

A hatóságok nagyon komolyan veszik az ügyet, a férfit pedig jelenleg a Davidson megyei börtönben tartják fogva 1 250 000 dolláros (460,5 millió forint) óvadék ellenében. Richie Simmons, Davidson megye seriffje hétfőn egy sajtótájékoztató keretében figyelmeztetett a közösségi média veszélyeire, kiemelve, hogy „az kezd komoly problémává válni” – olvasható a portálon.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések