A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ujhelyi István szerint elképzelhetetlen, hogy az MSZP listáján szerepeljen 2024-ben


A Spirit FM Aktuál című műsorában a politikus azt állította, hogy Dobrev Klárával és Molnár Csabával gyakran konzultál.


Ujhelyi István azt mondta, lehetetlen, hogy az MSZP listáján szerepeljen 2024-ben, mert mint fogalmazott, a párt olyan irányt vett, ami sokaknak nem tetszik – tájékoztatott a hírről az ATV.hu.

A politikus azt is elárulta, hogy sokakkal beszélget, többek között Ungár Péter is megkereste, de kijelentette, hogy európai frakciót nem vált, valószínűleg az európai baloldali pártcsaládban marad, nem lesz rajta az LMP listáján. Ujhelyi azt nyilatkozta, Gyurcsány Ferenccel már nagyon régen beszélt, de

Dobrev Klárával és Molnár Csabával gyakran konzultál.

Kiemelte, hogy nem beszéltek konkrétumról, ellenben az egészségügyi program megvalósításában például a DK teljes mellszélességgel támogatja, napi szinten együtt dolgoznak, de nem tértek ki semmilyen együttműködési megállapodásra.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések