Pedofilbűncselekmény miatt hat évre ítélte a bíróság az LMP volt politikusát
K. Gábor az ítélet szerint hatalmi helyzetét és befolyását kihasználva fajtalankodott egy 13 év…
K. Gábor az ítélet szerint hatalmi helyzetét és befolyását kihasználva fajtalankodott egy 13 év…
A DK-s politikus egyedül indul a vasárnapi megmérettetésen, az MSZP azzal segítette, hogy nem ál…
A Fővárosi Törvényszék keddi döntése értelmében jogszerűen járt el a Magyar Államkincstár, amiko…
Megszűnt az LMP parlamenti frakciója, mivel Csárdi Antal kilépett. Így csak 4 LMP-s képviselő …
Az elmúlt hónapokban sorra hagyták el a pártot legismertebb politikusai. Rohamléptekben halad …
Kilépett az LMP-ből Kendernay János, a miértekről pedig egy hosszú Facebook-bejegyzésben írt. Ke…
Legeslegutolsó lehetőségként a parlament idei utolsó hetén próbálta mégis életben tartani a me…
Megindult a szabálysértési eljárás Csárdi Antal volt LMP-s képviselő ügyében, írja a Magyar Nem…
Az LMP nem tudta összegyűjteni a szükséges aláírásokat a kiemelt beruházásokról szóló népszavaz…
132 igen 38 nem és 1 tartózkodás mellett felfüggesztette az Országgyűlés Csárdi Antal mentelmi j…
Csárdi Antal felfedte kilépésének valódi okait. Röviden: valaki mondott neki valamit arról, ho…
A Fidesz frakcióvezetője reagált arra a hírre, hogy Csárdi Antal kilépett a mérhetetlen LMP-ből.…
Csárdi Antal a Facebookon tett közzé bejegyzést az esetről. Mint ahogyan beszámoltunk róla, Csár…
Csárdi Antal távozik a mérhetetlen LMP-ből, mert úgy érzi, "a párt a Fideszhez húz". …
„Ha elbukik ez a fontos kezdeményezés, azért mindenekelőtt Ungár Pétert terheli a felelősség” –…
„De ami az érzelmi életnél fontosabb, talán a legfontosabb nézeteltérés, ami pontosan rámutat …
Közleményt adott ki az LMP – Magyarország Zöld Pártja, melyben közölték: a párt kongresszusa úg…
Az LMP a sürgősségi fogamzásgátló tabletták vénykötelességének eltörlését és a nemzeti alaptan…
Schmuck Erzsébet után Keresztes László Lóránt is bejelentette, hogy kilép az LMP-ből. „A mai na…
„Nem leszek csendestárs sem abban, ahogyan bezárják a boltot az LMP-ben” – jelentette be Vágó Gá…
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében Tovább olvasom
OK