Hirdessen itt

Saját anyját próbálta megölni egy ápolónő a kórházban


Ha mindent elismer 8 évet kaphat.


A Heves Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 41 éves nő ellen, aki megpróbálta megölni az édesanyját – derül ki az ügyészség közleményéből.

A vádirat szerint

a nő közel húsz éve szakképzett nővérként dolgozott a gyöngyösi kórház egyik osztályán.

Pszichiátriai beteg édesanyja 2021 augusztusában bekerült a kórház egy másik osztályára, majd közel két hónap múlva a nő külön kérésére – egy utólag már nem tisztázható egészségügyi problémára hivatkozva – áthelyezték az intézménynek arra a részre, ahol ő is dolgozott.

A nő elhatározta, hogy megöli édesanyját, ezért a kizárólag orvosi utasításra beadható, külön zárható szekrényben tárolt morfint szerzett meg arra hivatkozva, hogy a gyógyszerre egy másik betegnek van szüksége.

2021 szeptemberében, amikor ügyeletesként dolgozott, különböző gyógyszerszármazékok keverékével infúzióval beadta a szert beteg édesanyjának. A terve az volt, hogy a gyógyszertúladagolás az idős nő halálát okozza majd - írja a heol.hu.

Az idős beteg súlyos, életveszélyes állapotba került, életét kizárólag a gyors orvosi beavatkozás, és az azt követő többhetes kezelés mentette meg.

A nő jelenleg bűnügyi felügyeletben van. A Heves Vármegyei Főügyészség mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a nő a bíróság előkészítő ülésén beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Az ügyészség 8 év szabadságvesztés, végleges hatályú foglalkozástól eltiltás és 8 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

 Az ügyben elsőfokon az Egri Törvényszék hoz döntést.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések