Hirdessen itt

Nem zavarta, hogy nő helyett férfi érkezett a randira, csak az, hogy ellopta a kocsiját


Egy 20 éves férfi megismerkedett és találkozót beszélt meg egy nővel, de a randevún egy férfival találta szemben magát. Ám ha már így esett, utóbbi beült mellé a kocsiba, elgurultak a lakására, majd jelentősebb italozás után kiugrott az ablakon, s elkötötte a sértett autóját, legalábbis állítása szerint. Az eredmény: három eljárás két vármegyében. 

A ceglédi járőrök február 20-án hajnalban kapták a jelzést, hogy egy Jászboldogházáról ellopott autóval a tettes szélsebesen hajt az M4-es autóúton – tájékoztatott a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök Albertirsán találták meg a járművet, az út szélén állt üresen, slusszkulcsa pedig a bal első keréken pihent. A sofőr elszelelt, ám a rendőrök akkorra már tisztában voltak személyazonosságával, így lakásához indultak. A keresett 20 éves férfi nyitott ajtót, lehelete, támolygása, összefüggéstelen mondatai arról árulkodtak, ő és újdonsült ismerőse jót iszogattak. Ezek után nem volt csoda, hogy az alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. 

Kihallgatásán előadott sztorija homlokegyenest eltért a jászboldogházai kocsitulajdonosétól. Utóbbi ugyanis úgy nyilatkozott, megismerkedtek a neten, megbeszélték a randit és azt, hogy együtt töltik az estét. A lakásán iszogattak, amikor a 20 éves férfi rosszullétre hivatkozva kiment a mosdóba, majd egy szertornászt is meghazudtoló ugrással kiszökkent az ablakon, beült az áldozat kocsijába és elhajtott vele.

Ezzel szemben a 20 éves, névváltoztatása előtt használt nevén bemutatkozó férfi azt vallotta, egy lánnyal ismerkedett meg és beszélte meg a találkozót, ám arra egy férfi érkezett kocsival. Állítása szerint elhangzott, hogy elviszi a lányhoz, akivel a virtuális térben beszélgetett.

Az este a váratlan fordulat ellenére a sértett lakásán folytatódott, italoztak, majd egy vendéglátójától kapott cigitől rosszul lett, kiszaladt a mosdóba. Az új ismerős utánament és fogdosni kezdte, amitől teljesen megdöbbent. Felkapta a sértett kocsijának indítókulcsát, kiugrott az ablakon, bepattant a járgányba és elhajtott. Nem tagadta a vezetés előtti alkoholfogyasztást, azt sem, hogy ellopta a kocsit, ráadásul vezetői engedélye sincs.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20 éves férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást. Az engedély nélkül történő vezetés miatt szabálysértési eljárás indult, a jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatti nyomozást pedig a Jászberényi Rendőrkapitányság folytatja le.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések