Hirdessen itt

LMP: önfeladás, ha Magyarország akkumulátorgyártó nagyhatalommá válik


A gyártás jelentős zajterheléssel jár, a dolgozók és a termékek szállítása pedig az úthálózatra ró nagy terhet – sorolta a problémákat Keresztes László Lóránt. 

Az LMP önfeladásnak tartja, hogy a kormányzat akkumulátorgyártó nagyhatalommá tenné az országot. Ahogy más településeké sem, úgy Debrecen víz- és természeti kincsei sem áldozhatók fel a kínai befektetők érdekében – jelentette ki keddi online sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt.

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke azt mondta: az akkugyártó üzemeknek hatalmas a víz- és energiaszükséglete, emellett jelentős infrastruktúra-fejlesztést igényelnek, amelyet az adófizetőknek kell állniuk. A politikus idézte Palkovics László korábbi technológiai minisztert,

aki szerint az ilyen üzem „minden, csak nem környezetbarát”.

A gyártás jelentős zajterheléssel jár, a dolgozók és a termékek szállítása pedig az úthálózatra ró nagy terhet – sorolta a problémákat Keresztes László Lóránt. Szólt arról is, hogy az ilyen gyárakban nincs garancia a keletkező szennyvíz megtisztítására, és az üzemek jellemzően nem a környék munkavállalóit alkalmazzák, hanem idegen munkaerőt.

A kormány ráadásul a helyiek véleményének meghallgatása nélkül kezd bele az akkumulátorgyárak létesítésébe,

ahogy tette ezt Debrecenben is, pedig egy ilyen horderejű döntés nem hozható meg a helyiek akaratával szemben – mondta az LMP-s képviselő.

Hozzátette, a kormányban nem bízhatnak a debreceniek sem, hiszen ahogy Gödön is látszott: ha a kabinet különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a gyárat, akkor a helyi közösségnek még az adóbevételeiről is le kell mondania.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések