Hirdessen itt

Elítélték a hármas osztályzata miatt tanárát megkéselő győri diákot


Az ügyészség súlyosításért, a diák és védője enyhítésért fellebbezett. 

Egy győri középiskola korábban példás tanulója az Ügyészség közleménye szerint egyre nehezebben tudta elérni a jó eredményeket, ami nála már testi és lelki problémákat is okozott. A tájékoztatás szerint 2019. december 5-én matematika dolgozatára hármas osztályzatot kapott, amit igazságtalannak érzett és komoly terhet jelentett számára az is, hogy a rossz érdemjegyet el kell mondani a szüleinek.

Magában elégedetlenkedni kezdett, a tanóra végén elővette a zsebkését és a padtársa előtt kijelentette, hogy meg fogja szúrni a tanárnőt.

Azon a napon az ominózus tanár egy fizika órát is tartott az osztálynak, ahol egyszer csak a diák a tanári asztalhoz ment, azzal az indokkal, hogy valamit szeretne megmutatni a füzetében.

A tanárnő olvasni kezdett, eközben a diák mögé került és 

közepes erővel megszúrta a tanárnő hátát, aki a fájdalomtól hanyatt fekvő helyzetbe rogyott a földre.

A tanuló ezt követően a tanár mellé guggolt és kétszer a nyaka és mellkasa felé szúrt, ezeket azonban a tanár a karjaival hárítani tudott. A tanárnő súlyos, közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el. 

A Győri Törvényszék a fiút közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 5 év szabadságvesztésre, amit fiatalkorúak börtönében kell végrehajtani, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a fiú és a védője enyhébb minősítésű bűncselekmény – életveszélyt okozó testi sértés bűntette – megállapítása, és a büntetés enyhítése érdekében  fellebbeztek – írja az Ügyészség, mely szerint az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések