A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Magára hagyta négy éves kislányát, aki majdnem kiesett az erkélyről


Kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják az anyát, aki tíz percre lement vásárolni. 

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki idén nyáron tíz percre egyedül hagyta harmadik emeleti lakásukban kislányát, akit végül járókelők mentettek meg attól, hogy leessen az erkélyről.

A vádirat szerint a vádlott 2022. június 17-én, a kora esti órákban levitte a szemetet és elment a közeli kisboltba bevásárolni, otthon hagyva egyedül a négy éves kislányát. A gyermek a nyitott erkélyajtón keresztül kivitt az erkélyre egy konyhaszéket, majd arra felállt, és az erkély korlátján átmászott, onnan visszamászni azonban már nem tudott. A korlátba kívülről kapaszkodó, hangosan síró gyermekre az utcán sétáló járókelők figyeltek fel. Egyikük felszaladt a lakáshoz, és annak zárt bejárati ajtaját berúgva visszahúzta a kislányt az erkélyre.

Az elkövetőt a járási ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések