Az áldozatról a családja azt gondolta, elszökött otthonról. A baranyai rendőrök öt év után találták meg a holttestet.


Egy öt évvel ezelőtt elkövetett gyilkosság felderítéséről tartott szerda délután sajtótájékoztatót a Baranyai Megyei Rendőr-főkapitányságon Harmati Béla bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes és Bátori Péter a Bűnügyi Osztály osztályvezetője - írja a bama.hu.

A sajtótájékoztatón elmondták, hogy 2017. június 24-én egy férfi, Sz. Zoltán eltűnését jelentette be élettársa a rendőrségen, azzal, hogy a bostai otthonukban utoljára öt nappal korábban látta a férfit, akivel összeveszett.

A rendőrség az eltűnés miatt körözést adott ki, széleskörű adatgyűjtést folytatott, sőt a felderítésbe bekapcsolódott a készenléti rendőrség nyomozó irodája is, de a nyomozás akkor nem vezetett eredményre.

Idén december ötödikén újabb adatok jutottak a rendőrség birtokába, ami révén felmerült a gyanú, hogy a férfit megölték.



– Az új információk folytán felmerült a gyanú, hogy Sz. Zoltán emberölés áldozata lett. F. Attila nyakon szúrta, és ennek következtében a férfi életét vesztette – közölték a sajtótájékoztatón.

Kiderült, hogy a meggyilkolt férfi holttestét gyilkosa a háza melletti garázs szerelőaknában ásta el. Mikor a gyilkosnak az ingatlanjából ki kellett költöznie, a korábban elásott holttestet kiásta, és az emberi maradványokat egy fekete nejlonzsákba tette. Az új lakhelyén a zsákot a padláson rejtette el, amit a nyomozók szerda reggel, december hetedikén megtaláltak.

F. Attila először a gyilkosságot tagadta, de amint a zsákot és benne az emberi maradványokat a padláson megtalálták a rendőrök, mindent beismert.