A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Erőszakkal akarta behajtani a tízmilliós kölcsönt a nő


A Fonyódi Járási Ügyészség önbíráskodás kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy nő ellen, aki az unokatestvérének adott kölcsönt erőszakkal próbálta meg behajtani Fonyódon. 

A sértett 2020-ban kapott kölcsön 13,5 millió forintot a rokonától azzal a kikötéssel, hogy a hitelt egy hónap múlva visszafizeti neki. A sértett nő azonban egy év elteltével sem tudott fizetni, ezért a hitelező 2021 augusztusában polgári peres eljárást indított, valamint megjelent unokatestvére fonyódi üzletében is. 

A vádlott a személyes találkozás során nem tudott uralkodni magán és hogy jogos igényének érvényt szerezzen, megszorította rokona felkarját, megkarmolta, rángatta és megtépte a haját. 

A bántalmazással nem érte el célját, mert az adós így sem tudott fizetni, azonban a támadás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések