A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Az MTA Novák Katalintól kéri „az elbocsátott tanárok visszahelyezését eredeti munkahelyeikre”


A Magyar Tudományos Akadémia Vezetői Kollégiuma, Közoktatási Elnöki Bizottsága, valamint Filozófiai és Történettudományok Osztálya korábbi állásfoglalásai után, most az MTA Elnöksége is állásfoglalást fogadott el a közoktatás helyzetéről és fejlesztésének szükségességéről.

Ebben azt írják, hogy bár „üdvözlendő, hogy párbeszéd indult a közoktatás problémáinak megoldásáról a Kormány és a tanárok képviselőinek részvételével, de a párbeszédet ki kell terjeszteni minden érintettre”. Elengedhetetlennek tartják „az elbocsátott tanárok visszahelyezését eredeti munkahelyeikre”, ehhez pedig kérik „a köztársasági elnök közbenjárását”.

Az MTA Elnöksége szerint „mielőbb biztosítani kell, hogy a pedagógusok fizetése elérje a velük azonos szintű képzettséggel rendelkező szellemi foglalkozásúak fizetésének mindenkori átlagát”. Emellett pedig „szakmai autonómiát kell biztosítani a pedagógusoknak”, illetve „a pedagógus utánpótlás biztosítására meg kell erősíteni az egyetemeken a tanárképzést”.

„Országunknak a közoktatási rendszer alapos átalakítására, választási ciklusokon átívelő köznevelés fejlesztési programra van szüksége, amely a kiemelkedő tehetségek gondozása mellett a társadalmi kohézió növelésének és a felzárkóztatás céljának is eleget tesz. Ez csak össztársadalmi megegyezéssel biztosítható” – írják, hozzátéve, hogy „a közoktatás Magyarországon is meg kell kapja azt a figyelmet és anyagi ráfordítást, ami a világ élvonalát képező és felzárkózásra törekvő európai és Európán kívüli országok esetében adott”.

Állásfoglalásukat azzal zárják, hogy az MTA „felajánlja tagjai és testületei, kiváltképpen a Pedagógiai Tudományos Bizottság és a Közoktatási Elnöki Bizottság tudását és tapasztalatait, hogy segítse egy tudományosan megalapozott, korszerű közoktatás feltételeinek kialakítását”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések