Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

7 új dolog, amire felhasználhatod az ecetet és eddig nem is gondoltál rá


Ha a konyhádban már évek óta kallódik egy üveg ecet és mindig csak ide-oda teszed, de nem igazán tudod, hogy mit kezdj vele, akkor ennek vége. 

Az ecet ugyanis szuper takarítószer, fertőtlenítő és nem csak a konyhádban és a fürdőszobádban használhatod, hanem még ezer helyen. Lássuk, hogy hol!

Sütés-főzés közben

Ha a tésztafőzésnél mindig teszel a főzővízbe egy kis olajat, akkor azt tanácsoljuk, hogy legalább egyszer próbáld ki, hogy az olaj helyett egy kis ecetet teszel a vízbe. Ne aggódj, nem lesz savanyú tőle a tészta, sőt - írja a bien.hu.

Egyrészt szuper állaga lesz, nem fog összeragadni és a szószt is könnyedén át tudod majd forgatni vele. Egy másik nagy mentés a konyhában, amin segíthet az ecet, az a szitu, amikor épp nagyban sütsz, talpig lisztes vagy és kiderül, hogy nincs elég tojásod.

Semmi gond. Ha minden hiányzó tojás helyett a sütibe teszel egy evőkanál ecetet és egy evőkanál sütőport, ugyanazt az eredményt érheted el. Furcsán hangzik, de vészhelyzetben működik!

Helyes tisztítás

Amikor hazaérsz a boltból vagy a piacról, jó, ha már alapból úgy teszel el mindent, hogy megfelelően megmosod őket, hogy a hűtőből vagy a szekrényből előkapva már rögtön ehesd is.

Fontos, hogy a citrusféléket és a salátákat, illetve egyéb leveles zöldeket megfelelően átmosd, hogy megszabaduljanak az összes baktériumtól.

Szuper, ha egy kis ecetes vízzel átmosod a citrusfélék héját, a zöldeket pedig ecetes vízbe áztatod, majd tiszta vízzel is leöblíted. Arra figyelj, hogy az ecetet ne told túl, mert ez elsavanyíthatja az ízeket, elég belőle egy kis mennyiség is!

Vasalás közben

Ha többször előfordult már, hogy a vasalás a makacs ráncok miatt hosszúra nyúlt, akkor azt tanácsoljuk, hogy kapd elő az ecetet!

Önts belőle egy fúvókás üvegbe egy-két evőkanállal, adj hozzá néhány csepp illóolajat, majd töltsd tele vízzel és keverd össze.

Ha vasalás előtt befújod a nagyon gyűrött ruhákat, akkor nem csak sokkal könnyebb, de gyorsabb is lesz a vasalás! Hát nem nagyszerű?

Hajgondok

Előfordul, hogy két hajmosás között nem úgy áll a hajad, ahogy szeretnéd, és ilyenkor jól jön egy gyors segítség. Ha épp kifogyott a száraz samponod vagy csak kipróbálnál valami újat, akkor tádááám, jöhet az ecet!

A vasalásnál használt keverékből is nyugodtan használhatsz néhány fújásnyit, de illóolaj nélkül is tökéletes a hatás.

Fontos, hogy a hajtöveket célozd, várj, amíg megszárad, majd egy kicsit frissítsd fel és fésüld át. Ez nem csak fertőtlenít, de a korpát és az egyéb szennyeződéseket is hatékonyan eltávolítja.

Furcsa illatok

Ha előfordul, hogy a hónod alja kellemetlen szagot áraszt, és a dezodor sem segít, akkor hívd segítségül az ecetet.

Itass fel néhány csepp ecetet egy vattakoronggal, majd töröld át vele fürdés után a hónod alját, hiszen ezzel nem csak fertőtleníted, de a kellemetlen szagokat is semlegesíted.

Ha a lakásban furcsa szag van például egy rosszul sikerült konyhai incidens után vagy csak a grillezés utóhatását szeretnéd eltüntetni a szennyesből, akkor használj bátran ecetet.

Adj a mosáshoz egy kanálnyi ecetet, a szobákba, ahol semlegesíteni szeretnéd az illatokat, oda pedig néhány csepp ecetet tegyél ki egy zsebkendőn vagy egy kis tálkán, és máris elillannak a furcsa szagok.

Takarításhoz

Van jobb megoldás annál, hogy megvedd a drága takarítószereket, sokkal hatékonyabb, ha saját készítésű egyveleggel dolgozol.

Az ecetben az a szuper, hogy nem káros, mégis lehozza a legmakacsabb szennyeződéseket is.

A legjobb, ha egy üvegben összekeversz egy-egy arányban vizet és ecetet, és ha a szagot kellemetlennek érzed, akkor bármilyen neked tetsző illóolajjal illatosítod.

Bőrirritáció

Számos dolog okozhat a bőrödön irritációt, viszket, kipirosodik, szúr, fáj. A legjobb, ha minél előbb kideríted a kiváltó okokat, persze időközben miért ne szüntethetnéd meg a kellemetlen tüneteket is.

Hihetetlen, de erre is szuper megoldás az ecet, hiszen ez nem csak fertőtlenít, de a fájdalmat is csökkenti. Ugyanez a helyzet a leégett bőrfelületekkel is, ne várj vele, sokkal jobb, ha időben befújod és megszabadulsz a fájdalmaktól!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések