Európai mélyütés a nemzeti kisebbségeknek – ez a Minority SafePack-sztori

Az Európai Törvényszék november eleji döntése mélyütés az EU-ban őshonos nemzeti kisebbségek számára – mindeközben a kultúrharcos természetű jogvédelem hordejerét aligha lehet túlbecsülni. 

Az Európai Törvényszék november 9-én lesöpörte az asztalról a kisebbségvédelemre irányuló – egyébként jelentős részben magyar szervezetek által indítványozott – kezdeményezést; a Minority SafePack-ket.

A magyar nemzet egészének szívügye volt a nemzetiségi kisebbségek jogait oltalmazó európai polgári kezdeményezés,

amelynek úgy tűnik, hogy sorsa egyelőre megpecsételődött: az Európai Törvényszék ugyanis jóváhagyta az Európai Bizottság azon döntését, hogy nem nyújt be jogalkotási javaslatokat a Minority SafePack kezdeményezés alapján.

Az üzenet még akkor is egyértelmű, hogy az ügy még egy fordulónyi jogászkodást megérhet az Európai Bíróság előtti jogorvoslat során.

Az uniós bürokrácia egyszerűen megvonta a vállát

A kezdeményezés lesöprésével az uniós bürokrácia lényegében megüzente Kelet-, Közép- és Dél-Európának: más a fókusz Brüsszelben.

De egész Európa is üzenetet kapott. Ha a demokratikus értékekből indulunk ki, különösen a jogállamisági vihar közepén tűnik aggályosnak az, hogy a több mint egymillió uniós állampolgár által aláírt kezdeményezést Brüsszel nem találta támogatásra érdemesnek. Egy ideje tudni lehet, hogy az elkövetkező időszak, egyszersmind az európai integráció egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyen tartalommal tölthetők fel az EU egyes olyan kulcsfontosságú alapfogalmai is, mint amilyen a jogállamiság. De vajon

lehet-e jogállamiságról beszélni a szabad identitásválasztás vagy a kultúraválasztás kiterjedt védelme nélkül? 

A Minority SafePack mostohán kezelt ügye láthatóan többről szól, mint a kisebbségvédelem kérdéséről. Megmutatkoznak benne az uniós intézményrendszer szövevényes kölcsönhatásai, és élesen rávilágít arra a kérdésre is, hogy az Unió képes volt-e közelebb kerülni polgáraihoz, vagy sem. Ez a kezdeményezés ugyanis közvetlenül a polgároktól érkezett – nem az Európai Bizottságtól, vagy más uniós intézmény részéről. Ezért ez a történet rávilágít, hogy miként manőverezik az európai politikai elit a polgárok alulról érkező igényei és a nagypolitika hatalmi ellentétei között. Ebben az ügyben végső soron a közvetlen demokrácia Dávidja harcol a bürokrácia Góliátjával, így a végkifejlet az Unió további demokratizálódása szempontjából is tanulságos lehet.

Az uniós jogvédelem alkalmatlansága is felmerül

Lassan két éve már, hogy a „Minority SafePack – egymillió aláírás a sokszínű Európáért” elnevezésű európai polgári kezdeményezéssel az uniós bürokrácia nyíltan szembehelyezkedett.

A kezdeményezés elsődleges célja olyan európai uniós jogi aktusok kikényszerítése, amelyek ténylegesen növelni képesek a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét. Ezzel párhuzamosan a Minority SafePack alkalmas arra is, hogy támogassa az európai integráció kulturális és nyelvi sokszínűségét.

Jogi szempontból azért is érdekes a kezdeményezés elvetése, mert mind az uniós szerződések, mind az Alapjogi Charta az Unió alapértékeként deklarálják a kisebbségekhez tartozó személyek jogait. Jól látható egyébként, hogy

a sokszínűség védelmének más aspektusai fontosak az EU számára.

Az Európai Parlament ENVI és LIBE bizottságai például épp mostanában szervezett nyilvános meghallgatást „A transznemű és nem bináris személyek depatologizálása" címmel. 

Ennek kapcsán több kérdés is felmerülhet az uniós politikaalkotásra nyitott szemlélődőben.Vajon hogyan lehet az, hogy a sokszínűséget rendre hirdető Unió egyes szexuális kisebbségek védelmével napi szinten foglalkozik, míg a nyelvi és nemzetiségi kisebbségek védelmét nem tartja jogalkotásra méltó tárgykörnek – úgy, hogy a vonatkozó európai polgári kezdeményezés egyébként sikeresen beadásra került? Miért nem lép az Unió a nemzeti kisebbségvédelem terén, amikor a sokszínűség megőrzése és előmozdítása az egyik legfőbb alapelve az uniós politikáknak?

Megkerülhetetlen tény, hogy a Bizottság annak ellenére döntött a jogalkotási folyamatok elindítása ellen, hogy az Európai Unióról szóló Szerződés alapján a kisebbségekhez tartozók jogainak védelme nevesített uniós alapérték. De ha valakit fárasztanak a jogszabályok, akkor inkább beszéljenek a számok. A brüsszeli bürokrácia

annak ellenére nem hajlandó érdemben foglalkozni az európai nemzeti kisebbségek kérdésével, hogy az ahhoz tartozó személyek száma az ötvenmillió főt közelíti.

Érthetetlen, és az uniós jogrendből észszerűen levezethetetlen, hogy a más – például a szexuális – kisebbségek részére biztosítandó egyenlőség miért nem illeti meg a nemzeti őshonos kisebbségeket. 

A Minority SafePack – Egymillió aláírás a sokszínű Európáért elnevezésű európai polgári kezdeményezés éppen a nemzetiségi és nyelvi kisebbségvédelem terén fennálló hiányosságokat lett volna hivatott pótolni. A kezdeményezést még 2011-ben indította útjára az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel, a Dél-Tiroli Néppárttal és az Európai Nemzetek Ifjúságával együtt. Ebben hat kulcsterületen tizenegy konkrét javaslatot találunk az európai őshonos kisebbségek védelme érdekében.

Szlovákia és Románia is támadta a kezdeményezést

Az események szempontjából a 2013-as esztendő kiemelt jelentőséggel bír. Ekkor utasította el ugyanis az Európai Bizottság a kezdeményezés nyilvántartásba vételét. A szervezet arra hivatkozott, hogy nincsen megfelelő hatásköre jogi aktusok elfogadására irányuló javaslatok meghozatalára a felvetett területeken. A kezdeményezők elégedetlenek voltak a Bizottság döntésével, ezért megtámadták azt a Törvényszéken. Érdekesség, hogy

az erre vonatkozó perbe Szlovákia és Románia a Bizottság oldalán lépett be.

A Törvényszék ekkor még egyetértett a kezdeményezőkkel. Ítéletében megsemmisítette a Bizottság határozatát arra hivatkozással, hogy a szervezet nem jelölte meg egyértelműen a számára problémásnak tűnő javaslatokat, illetve a hatáskörének hiányát érintő indokolási kötelezettségének sem tett eleget.

Itt érdemes megemlíteni azt is, hogy a Bizottság eredetileg arra hivatkozással sem vette nyilvántartásba a Minority SafePack-et, hogy az lényegét tekintve közvetlenül egy uniós alapértékre – a kisebbségvédelemre – vonatkozik, nem pedig konkrét jogalapokra. Ugyanilyen alapérték azonban a jogállamiság védelmének elve is, amelynek vonatkozásában már nem szoktak felmerülni azok a vélt vagy valós cselekvési korlátok, mint amelyekre a Bizottság a kisebbségvédelem területén hivatkozik. 

Az Unió egyes szerveinek értékelvű tétovázásának elemzésén kívül nem lehet eltekinteni attól a ténytől sem, hogy

több jelentős tagállamnak nem áll érdekében a kisebbségvédelem erősítése.

Spanyolországban a 2017-es katalán népszavazás evidens példa, de a Brexit előtti Egyesült Királyság sem volt a nemzetiségi jogok kiterjesztésének élharcosa. Nem kell sokat találgatni arra vonatkozóan sem, hogy Szlovákia és Románia miért az „erősebb” oldalra állt, amikor először bíróság elé került az ügy...

A kezdeményezés támadása folytatódik 

2013 után a következő kulcsdátum 2017. Ekkor az Európai Bizottság új határozatot hozott, amelyben immár nyilvántartásba vette a kezdeményezést. Ezáltal az eredeti tizenegyből kilenc területen, így például a kulturális és nyelvi sokféleség védelme, a kisebbségeket támogató projektek finanszírozásának megkönnyítése, valamint a médiatartalmakhoz való hozzáférés erősítése terén megnyílt a lehetőség a támogató aláírások gyűjtésére. 

A Bizottság döntését azonban ezúttal Románia támadta meg, ironikus módon pontosan azzal érvelve, amellyel a Minority SafePack kezdeményezői éltek az előző perben: a Bizottság hatásköri korlátaira, illetve az indokolás hiányosságaira hivatkozott.

A Törvényszék azonban elutasította Románia keresetét,

és a tagállam hiába fellebbezett, az Európai Bíróság sem adott neki igazat.

Milliós tömegek a kisebbségek ügye mellett, ez folytatásért kiált

Időközben elindulhatott az aláírásgyűjtés, amely valódi sikert hozott: 2018 áprilisáig összesen 1.123.422 érvényes aláírás gyűlt össze, ezzel hét helyett tizenegy tagállamban is teljesültek a szükséges küszöbszámok. Ekkor úgy látszott, hogy a kezdeményezés akár révbe is érhet: az Európai Parlament plenáris ülésének nagy többsége támogatásáról biztosította a Minority SafePack-ket, és felhívta az uniós intézmények figyelmét kisebbségvédelem fontosságára. Az aláírók és az EP egyértelmű támogatása ellenére a Bizottság végül 2021-ben úgy döntött, hogy a kilenc terület közül egynek vonatkozásában sem kezdeményez jogalkotási aktusokat a Minority SafePack alapján. 

A Bizottság indokolásában előadta, hogy a 2013-ban indult kezdeményezés óta „jelentős lépések történtek” az uniós kisebbségvédelem területén,

így a Minority SafePackben indítványozott eszközök értékelése szerint immár nem szükségesek a hatékony kisebbségvédelem biztosításához. 

A FUEN közleményében úgy reagált, hogy a Bizottság ezzel nem csupán több mint egymillió polgár véleményét hagyta figyelmen kívül, de az Európai Parlamentnek és számos nemzeti parlamentnek is hátat fordított, cserben hagyva a nemzeti kisebbségekhez tartozó uniós polgárokat. A határozattal szemben a szervezők a Törvényszékhez fordultak, de az – ahogyan a cikk elején bemutatásra került – a napokban helyesnek találta a Bizottság döntését. Érdekes fordulat, hogy jelenleg pont az a Törvényszék adott igazat a Bizottságnak, amelyik korábban elmarasztalta azt a kezdeményezés nyilvántartásba vételének megtagadásáért. 

Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője, a kezdeményezés egyik főszervezőjeként úgy nyilatkozott, hogy

folytatni kell a küzdelmet az uniós kisebbségvédelemért.

A Törvényszék ítéletével szemben még adott az Európa Unió Bíróságához fordulás joga, de kizárólag jogkérdés tekintetében. A Minority Safepack meglehetősen hányattatott sorsa tehát véglegesen még nem dőlt el: a fellebbezés lehetősége még adott.

Az elemzést Tóth Levente, az ELTE ÁJK oktatója, az Aurum Alapítvány szakmai vezetője, illetve Schultz Balázs Dániel, az Aurum Alapítvány szakértője írta