Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



"Szégyellje magát minden felnőtt, aki ezt műveli" - beszólt a tanároknak egy tankerületvezető-helyettes


A Jászberényi Tankerület szakmai igazgatóhelyettese a fővárosi tüntetéseket látva megírta a kemény véleményét.


Szerinte bűn, a gyerekeket bevonni a tiltakozásokba, és azok is bűnösök, akik ezt támogatják, vagy szolidárisak velük.

Mészárosné Vas Márta azért háborodott fel, mert szerinte a gyerekeket biodíszletként használták politikai célokra a szerdai tiltakozó akciókban.

Megírta: 2006-ban, Gyurcsányék idején rettegtek a kirúgástól, mert összevonták az intézményeket, majd mivel neki volt a legalacsonyabb óradíja, kénytelen volt szabad idejében hagymát szedni, árusítani a piacon. Miután ezekről hosszasan értekezik, leszögezi, hogy neki akkor sem jutott eszébe egyszer sem, hogy a gyermekeket használja fel. A 35 évet a pályán eltöltött pedagógus szerint bűn, amit művelnek a gyerekekkel, és azok is bűnösök, akik ezt támogatják, vagy szolidárisak velük.

Akadt olyan is, aki Mészárosnét támogatva azt a véleményét fűzte hozzá, hogy a 18, de még a 25 év alatti fiatalok sem tudják, hogy mi a helyes, de még azt sem, hogy mit akarnak. Majd akkor tüntessenek, jegyzi meg, ha már letettek valamit az asztalra.

Az írását több libsi csoportban megosztották és megtámadták. Nyílt levelet is kapott Mészárosné a liberálisoktól, mert ők nagyon nem szeretik, ha a pofájukba mondják az igazságot.


Kiállunk Mészárosné Vas Márta mellett!!!

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések