Egy piliscsabai férfi nem tudta elfogadni, hogy a felesége elköltözött tőle. Amikor az asszony hazament, hogy meglátogassa a gyerekét és az unokáit, meg akarta ölni. Ő maga készítette el a gyilkos fegyvert, egy házi sokkolót.
A férfi és a felesége házassága 37 év után megromlott, emiatt a asszony külföldre költözött. Ezt a férfi nem tudta elfogadni, úgy gondolta, hogy az asszonynak új kapcsolata van. Telefonon és üzenetekben is azzal fenyegetőzött, hogy végezni fog magával, így próbálta rávenni a feleségét, hogy költözzön vissza hozzá.
Búcsúleveleket írt a gyerekeiknek, és vezetékből és szögből csinált egy házi sokkolót, amit be kellett dugni a konnektorba.
Tavaly júliusban az asszony hazajött külföldről, hogy meglátogassa a gyerekeit és az unokáit. Ez idő alatt a férjével közös piliscsabai házban lakott. Az egyik este a férfi nagyon berúgott. Kihasználta, hogy a felesége teraszon ül.
Az asszony ezt ahogy észrevette felugrott, így elkerülte a halálos áramütést. Ezek után kimenekült az utcára, ahová a férfi egy késsel a kezében követte. Az asszonynak sikerül tőle elvenni a kést, majd hívta a rendőrséget.
A rendőrök a helyszínen elfogták a férfit. Az ügyészség most előre kitervelt emberölési kísérlet miatt emelt vádat ellene.

Az asszony nem költözött vissza, ezért a férfi eldöntötte, hogy meg fogja ölni, majd magával is végez.
Búcsúleveleket írt a gyerekeiknek, és vezetékből és szögből csinált egy házi sokkolót, amit be kellett dugni a konnektorba.
Tavaly júliusban az asszony hazajött külföldről, hogy meglátogassa a gyerekeit és az unokáit. Ez idő alatt a férjével közös piliscsabai házban lakott. Az egyik este a férfi nagyon berúgott. Kihasználta, hogy a felesége teraszon ül.
Bedugta a konnektorba a sokkolót, az asszony mögé lépett és a hátába nyomta.

0 Megjegyzések