Hirdessen itt

Fél évvel a választás után felállt az új szerb kormány


A vajdasági magyarok nyolc minisztérium államtitkárán keresztül vesznek majd részt a kormányban. 

Megszavazta az Ana Brnabic vezette új szerb kormányt a belgrádi parlament szerdán.

A 250 fős szerb törvényhozásban kétnapos vitát követően a jelen lévő 225 képviselő közül 157 biztosította támogatásáról és 68 ellenezte a Szerb Haladó Párt (SNS), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint a horvát és a bosnyák kisebbség koalíciós kormányát.   

A balkáni országban április 3-án tartottak országgyűlési választásokat.

 Kormányprogramjának ismertetésekor Ana Brnabic kiemelte, hogy az energiabiztonság szavatolása lesz az új szerb kormány legfőbb feladata. Azt is leszögezte, hogy Szerbia folytatja európai integrációját, mert csak az Európai Unió biztosíthat stabilitást az országnak és az egész térségnek. Felvetette ugyanakkor, hogy Szerbia európai jövője jelenleg két dologtól függ: csatlakozik-e az Oroszország elleni uniós szankciókhoz, és elismeri-e Koszovó függetlenségét.   

 Az új kormánynak 28 minisztériuma van, néggyel több, mint az előzőnek, több korábbi összevont tárcát ismét szétválasztottak, valamint létrehozták az állami beruházások minisztériumát. A kabinetnek így a miniszterelnök mellett 25 tárcavezetője, illetve három tárca nélküli minisztere van.    

A Vajdasági Magyar Szövetség sem miniszteri, sem kormányalelnöki pozíciót nem kért a koalíciós tárgyalásokon, államtitkári szinten vesznek részt a Brnabic-kabinet munkájában.

Államtitkáraik lesznek az oktatási, az építésügyi, a mezőgazdasági, az egészségügyi, a környezetvédelmi, a pénzügyi, az igazságügyi, valamint a beruházási minisztériumban.    

Szerbiában áprilisban tartottak előrehozott parlamenti választást, a voksolás többszöri megismétlése, illetve az elhúzódó koalíciós tárgyalások miatt azonban csak majdnem hét hónappal később tudott megalakulni a kormány. Aleksandar Vucic államfő bejelentése szerint 2024 tavaszán ismét előrehozott választást tartanak, ennek a mostani kormánynak csak a gazdasági és az energiaválságot kell kezelnie.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések