Hirdessen itt

Európai Gyógyszerügynökség: Az mRNS-vakcinák átmenetileg erősebb menstruációs vérzést okozhatnak


Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) gyógyszerek alkalmazásárért felelős kockázatértékelési bizottsága, a PRAC azt javasolta, hogy a Pfizer–BioNTech és a Moderna vakcináinak esetében vegyék fel a mellékhatások közé az átlagosnál erősebb menstruációs vérzést – derült ki az EMA közleményéből. 

A menstruációs zavar – ami a szokásosnál nagyobb mennyiségű vagy hosszabban fennálló vérzést takar – ismeretlen gyakoriságú, de előfordult az első és második dózis, valamint az emlékeztető oltás esetében is.

A PRAC a rendelkezésre álló adatok, köztük a klinikai vizsgálatok során jelentett esetek és az orvosi szakirodalomból származó megállapítások áttekintése után véglegesítette az értékelést.

Az adatok áttekintése után a bizottság arra a következtetésre jutott: valószínűsíthető, hogy az erős menstruációs vérzés előfordulása összefüggésben áll ezekkel a vakcinákkal, ezért javasolta a terméktájékoztató frissítését.

Az EMA szerint a menstruációs zavarok egészen gyakoriak, sokféle ok válthatja ki őket. A rendelkezésre álló adatok egyébként többnyire olyan esetekről szóltak, ahol a mellékhatás nem volt súlyos, és csak átmenetinek bizonyult. A bizottság szerint nincs arra utaló bizonyíték, hogy a menstruációs zavarok bármilyen hatással vannak a reprodukcióra és a termékenységre.

Az EMA sürgősségi munkacsoportja által végzett áttekintés emellett kimutatta, hogy az mRNS-technológián alapuló vakcinák nem okoznak szövődményeket a várandós anyáknál és csecsemőiknél. Ugyanakkor az ügynökség a közleményében azt javasolja, hogy aki menopauza után tapasztalt vérzést, vagy aggódik a menstruáció megváltozása miatt, konzultáljon orvosával.

A bizottság végül kiemelte: az összegyűjtött adatok csak megerősítették, hogy a vakcinák előnyei nagymértékben meghaladják a kockázatokat. 

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések

Pálos Trend üzenete…
SOKKAL NAGYOBB a BAJ!!!
Szűnni nem akaró rusnya világ!?
A rezsim tartotta Rusvait már megint rászabadították a társadalom ijedősebb millióira, kicsinyekre és éltesebbekre egyaránt!!!
R.M ahelyett, hogy saját telekhatárain belül kapálna nyugdíjas éveiben...- megint lélekhergelőként lett csatasorba állítva cionista bábkormányunk részéről!!!
Ocsmány pofájából újra a hazugság bűzétől izmosodva foglalnak teret a rémhírek: "a koronavírusnak egyre több változata alakul ki"...- ezért szükség lehet majd újra a korábbi "óvintézkedésre. Hangsúlyozta: idén nagy szükség lenne az oltásra, hiszen hét évente várható komoly influenzajárvány, ami 2022-ben esedékes".
A futtatott virológus-szajha az Isten által teremtett emberek felülmúlhatatlan immunrendszerét akarja a júdás faj mérgével összekutyultatni, mert van az a pénz (orvosi esküje ellenére!!!), amitől "az influenza elleni védőoltásra idén is nagy szükség lehet, hiszen komoly járvány fenyeget és előbb-utóbb újra be kell majd vezetni a maszkviselést tömegközlekedésen vagy közintézményekben, de, mint mondta, ez senkinek nem árt, most is hordhatja bárki".
Itt az idő, hogy az orvostársadalom "elhívatott" gyógyítói ezeket a kártékony, pénzéhes magamutogatókat, mint a rákos daganatokat kezeljék "élesedő" helyzetekben, ha úgy adódna; - tartótisztjeikkel együtt!!!
https://orvosokatisztanlatasert.hu/covid-19-oltas-utani-panaszokkal-erkezok-ellatasa-maganorvosi-praxisban/