A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Újabb férfi harapott meg intézkedő rendőrt Hajdú-Biharban

A feltehetően ittas személyt igazoltatni akarták, de elmenekült az egyenruhások elől. 

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt őrizetben lévő 28 éves férfit, aki megharapott egy rendőrt – közölte az ügyészség.hu.

Az egyenruhások szeptember 26-án, 13 óra körül ittas állapotban történt járművezetés miatti lakossági bejelentés alapján megjelentek egy Hajdú-Bihar megyei bank épületénél intézkedés céljából. A bejelentő meghallgatását követően az egyenruhások rejtve figyelték a bejelentésben megjelölt személygépkocsit, amely a pénzintézet előtti szervizúton parkolt, majd látták, hogy egy férfi beszáll a járműbe és elindul.

Amikor a sofőr meglátta a szolgálati gépkocsit, a rendőrök elől kitérve haladt tovább, és annak ellenére menekült megközelítőleg egy kilométeren át, hogy a járőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával próbálták megállítani.

A férfi a lakóhelye előtt állt meg, befutott az ingatlanba, és bezárkózott annak nappalijába. A rendőrök testi erővel próbálták benyomni az ajtót, amelyet a férfi az édesanyja hatására engedett csak el, majd hirtelen a konyhában lévő hűtőgéphez futott, amelyből kivett egy dobozos sört azért, hogy azt megigya. Az egyenruhások többször felszólították, hogy vesse alá magát az intézkedésnek, amelyhez végül testi kényszert alkalmaztak.

A férfi ennek is ellenállt, karjait ökölbe szorította és azokat a mellkasa alá húzta, majd megharapta az egyik rendőr ujját, azon nyílt sebbel járó, 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést okozva.

Az ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és indítványozta letartóztatását.  A férfi családi körülményei rendezetlenek, alkoholfogyasztással kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt többszörösen büntetett előéletű, jelenlegi cselekményét is felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, így alappal lehet tartani attól, hogy a letartóztatás elrendelése nélkül szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

A vádlott nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését. 

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések