A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Teret neveztek el a tavasszal elhunyt csabai háziorvosról

Felavatták pénteken a Lencsési úti orvosi rendelő előtt a dr. Ferenczi Attiláról elnevezett teret. Az eseményen megjelentek a tavasszal elhunyt háziorvos, önkormányzati képviselő családtagjai, ismerősei, barátai, a városi közgyűlés tagjai, a városháza munkatársai. 

Szarvas Péter polgármester elmondta, dr. Ferenczi Attila nemrég ünnepelte volna 61. születésnapját, azzal, hogy tavasszal elhunyt, pótolhatatlan veszteség érte a várost. A szakember Debrecenben született és tanult, majd a gyulai kórházban dolgozott, 1992-től a Lencsési lakótelepen háziorvosként gyógyította a betegeket. Bekapcsolódott a közéletbe is, 1994-től – egy ciklus kivételével – folyamatosan önkormányzati képviselő volt, számos, az egész város életét meghatározó döntésben vállalt szerepet. Az atlétikai klub elnöke is volt.

Hangsúlyozta: helyes döntést hozott a városi közgyűlés, amikor arról határozott, hogy a Lencsési úti orvosi rendelő előtti teret nevezzék el dr. Ferenczi Attiláról, hiszen ezzel méltó módon őrizhetik az emlékét, és ez lehetőséget ad arra is, hogy méltassák a békéscsabaiakért végzett tevékenységét. 

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések