A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Öngyilkosságra készülő asszonyt mentettek meg a tarjáni nyomozók

Az idős, rossz egészségügyi állapotban lévő asszony egy társasház harmadik emeletéről készült a mélybe vetni magát.

– A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője és beosztottja szeptember 11-én a reggeli órákban tért vissza szolgálati helyére, amikor az épület gépjárműbehajtójánál személyesen kért segítséget tőlük egy nő. A hölgy elmondta, hogy a szomszédos társasház egyik harmadik emeleti lakásának erkélykorlátjára öngyilkossági szándékkal kimászott egy idős nő, és leugrással is fenyegetőzik – tájékoztatta hírportálunkat Király-Kollár Ramóna, a főkapitányság sajtóreferense.

Hozzátette, a nyomozók egy percet sem vártak, azonnal akcióba lendültek: míg egyikük az erkély alól tartotta szóval az idős kora és egészségügyi állapota miatt elkeseredett asszonyt, addig a másik nyomozó a lépcsőházba bejutva az ajtón próbált behatolni a lakásba, de az belülről zárva volt.

– Szerencsére ekkor a hölgyet az utcáról szóval tartó kollégám sikerrel járt, le tudta beszélni az idős hölgyet az öngyilkossági szándékáról. Saját maga mászott le végül a korlátról, aztán ajtót nyitott a nyomozónak. Kollégáink mentőt hívtak a zavartan viselkedő nőhöz, akit végül a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak – számolt be a történtekről Király-Kollár Ramóna.

Ha úgy érzi, hogy bajban van, kérjen segítséget!

Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok 116-123 (Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről hívható, mindkettőről ingyenes); Caritas Lelkisegély Telefonszolgálat 06-80-505-503 (Este 6-tól reggel 6-ig, vezetékesről hívható, ingyenes); Kék vonal, gyermek- és ifjúsági telefonszolgálat 116-111 (Éjjel-nappal, vezetékesről hívható, ingyenes).

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések