Hirdessen itt

A kisült cipókba is beleevett a kenyérgyári betörő Salgótarjánban

A salgótarjáni rendőrök lezárták az eljárás vizsgálati szakaszát az ellen a 33 éves férfi ellen, aki egy megyeszékhelyi pékségben követett el bűncselekményeket.

A police.hu tájékoztatása szerint a salgótarjáni férfi március 14-én az esti órákban a nyitott kapun át bement egy megyeszékhelyi pékség telephelyére, majd a raktáron keresztül az üzemrészleghez sietett, ahol fogyasztott az elkészített kenyerekből.

Ezt követően megtalálta és magához vette a pékség tulajdonában lévő kiszállító tehergépkocsi kulcsát, majd az autót azzal beindította. Időközben a telephelyet bezárták, így a férfi onnan a gépjárművel kihajtani már nem tudott.

Ezután a terhelt visszament az egyik irodába, ahol az állványra rögzített lemezkazettát leszakította, és azt a benne lévő értékekkel együtt magával vitte. A helyi lakos a kazettát és az abban lévő tárgyakat a telephely közelében eldobta, amiket a nyomozók megtaláltak és a sértett részére visszaadtak.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai a férfi ellen lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszát a napokban befejezték és az ügy iratait a Salgótarjáni Járási Ügyészségre megküldték.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések