Vérző sérülésekkel kért segítséget egy nő, aki menekülés közben nem tudta magával vinni a gyermeküket...
A nyíregyházi rendőrök a TEK szakmai irányítása mellett elfogták a felfegyverkezve családját fenyegető férfit. A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra Nyírtelekről érkezett segélyhívás 2022. szeptember 30-án 6 óra 9 perckor.
A bejelentő elmondta, hogy a szomszédjában élő férfi felesége vérző sérülésekkel kért tőle menedéket és segítséget, hogy értesítse a rendőrséget és a mentőket, mert a férje több esetben megszúrta mielőtt a házból sikerült elmenekülnie, de másfél éves gyermeküket nem tudta magával hozni.
A rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, ahol a sebesült nőt a mentők kiérkezéséig elsősegélyben részesítettek. A fiatal nő mielőtt eszméletét vesztette, még annyit el tudott mondani a rendőröknek, hogy a férje a közös gyermeküket bezárta egy szobába, őt bántalmazta, több esetben megszúrta, miközben azt kiabálta, hogy mindenkit megkésel, aki be mer menni a házba és önmagával is végezni fog.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központja az esemény jellegére tekintettel riasztotta a Terrorelhárítási Központot. Az azonnali beavatkozást igénylő helyzetben a speciális egység helyszínre irányítása mellett rendhagyó módon a Terrorelhárítási Központ főigazgatója telefonon felvette a kapcsolatot a helyszíni parancsnokkal, és személyesen irányította, instruálta a helyszínen intézkedő rendőri egységeket a felfegyverkezett férfi mielőbbi elfogása, és a gyermek sérülésmentes biztonságba helyezése érdekében.
A nyíregyházi rendőrök a kapott instrukciókat figyelembe véve behatoltak a lakóházba, ahol a gyerekszobába bezárva sértetlenül megtalálták a gyermeket és biztonságba helyezték. Az apára egy másik szobában találtak rá eszméletlen állapotban, ami láthatóan az önmagának okozott sérülések miatt következett be.
A mentők a két sérültet kórházba vitték, a gyermeket a helyszínen megvizsgálták, és megállapították, hogy sérülést nem szenvedett, így átadták a hozzátartozóknak - olvasható a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Sz. D. 28 éves nyírteleki lakos ellen őrizetbe vétele mellett emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt folytat büntetőeljárást - olvasható a főkapitányság közleményében.
A tenyek.hu információi szerint egy ismert fitneszmodell és férje egy nyírteleki házban lakott, a helyiek elmondása alapján se veled, se nélküled kapcsolatban éltek egymással, a válókeresetet pedig már el is indították. Úgy tudják, a nő péntek hajnalban ment közös gyerekükért volt párjához, ebből alakult ki a véres konfliktus.

0 Megjegyzések