A Forgách-telepi kolóniákban élők a szegregátum teljes felújításának idejére a város más részein található önkormányzati bérlakásokba költöznek át, ezek bérleti díja azonban jóval több, mint a kolónialakásoké. A magasabb komfortfokozatot az érintettek nem tudják megfizetni, így a képviselők a csütörtöki közgyűlésen megszavazták, hogy az érintettek csak az általános rezsiköltségeket fizetik az ideiglenes otthonukban.
– A telepen most állatvédelmi kérdések is felmerültek, miután ott- vagy elhagyott állatok maradtak hátra az elköltözők után – hívta fel a figyelmet Turcsány László közgyűlési képviselő.
A testület további tagjait is támogatás felajánlására buzdította az állatokat befogadó szervezetek javára; „kulturált, európai emberek vagyunk, ebben is lépnünk kell" – fogalmazta meg.
Fekete Zsolt válaszában jelezte, hogy tudomása szerint a helyi állatvédő szervezetek már felmérték a helyzetet. A polgármester ugyanakkor nem gondolja, hogy azoknak, akik az állatokat ott és olyan állapotban hagyták, vissza is kell majd kapniuk őket. Emellett arra is kitért, hogy olyan mennyiségű hulladék halmozódott fel a telepen, amely nem várt terhet ró az önkormányzatra. A visszaköltözés alkalmával fel fogják szólítani az érintetteket az ilyen magatartás mellőzésére, mert „ez kemény pénzünkbe fog kerülni" – fogalmazott a városvezető.
A több mint egymilliárd forintos projektben a Forgách-telepi szegregátumterület teljes egészében megújul: a 84 lakást magába foglaló épületek felét elbontják, a felújítandókban pedig közel 40 bebútorozott bérlakást és egy közösségi házat alakítanak ki.

0 Megjegyzések