A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Igazi TED-es élményre számíthatnak az érdeklődők balatonfüreden


Igazi TED-es élményre számíthatnak az érdeklődők szeptember 10-én a balatonfüredi Szabadidő- és Konferencia-központban.

A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 támogatásával megvalósuló eseményen olyan, a Balatonhoz kapcsolódó előadásokat ígérnek a szervezők, melyek hatása és tanulságai globálisan érvényesek – írta meg a magyarnemzet.hu.

A TED a tudásmegosztásról, a kapcsolódásról és a tanulásról szól. A szeptember 10-i balatonfüredi TEDx szervezői, Sághy Krisztina és Végvári Imre már több konferencia megszervezésében vettek részt. Most egy saját rendezvényt álmodtak meg úgy, hogy a két szenvedélyt, a tudásmegosztást és a Balatont kapcsolták össze.

A cél tehát többek között az is, hogy találkozópontot nyújtsanak mindazoknak, akik a Balaton-régióban szeretnének tenni, élni, dolgozni, vállalkozni. A találkozásokat újabb projektek és ismeretségek követik majd, ami új ötleteknek, kezdeményezéseknek biztosíthat táptalajt.

Az előadásokat szakértő zsűri segítségével választották ki, a végleges előadói lista az ő szavazataik és az előzetesen megkeresett előadók névsorából állt össze. A TEDx-előadások nemcsak a meghívottak hitelessége miatt különösen értékesek, hanem azért is, mert a tizennyolc perces vagy rövidebb, miniprezentációkat komoly, két hónapos felkészülés előzi meg. Ennek során alakul ki az előadás végleges íve és tematikája.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések