A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Egészen közelről Sarka Kata álomszerű gyűrűje Miamiból


Nagyon közelről mutatta meg új körmeit Sarka Kata, ami egyúttal lehetőséget is ad arra, hogy megcsodálhassuk a gyűrűjét.

Sarka Kata az elmúlt időszakban meglehetősen sokat volt az Egyesült Államokban, jelenleg is ott tartózkodik a fotók tanúsága szerint. Korábban a kislányával indult útnak, aki hatalmasat nőtt az évek alatt, és csodálatosan mutatnak egymás mellett.

Hamar kiderült, hogy az USA felé vették az irányt, ami már önmagában érdekes kaland. Először egy kisebb járat fedélzetén készítettek fotókat, majd az átszállás után látni lehetett, hogy valószínűleg nagyon messzire repülnek.

Nos, a tippünk helyes volt, mert fél nappal ezután New Yorkból jelentkezett Kata és kislánya. A világ egyik legizzóbb városáról beszélünk, ahol minden monumentális, érdekes, egyszerűen érezni, hogy él a város.

Kata már igencsak otthonosan mozog az államokban, ez már a sokadik ilyen útja lehetett az USA-ba. Mivel USA hatalmas, bőven van mit felfedezniük, és Miamit szintén nem lehet kihagyni, ahol több barátja is lehet Katának.

Most is onnan jelentkezett be, egy igazán nyárias körömszínnel villant, és láthatjuk, hogy mennyire különleges és látványos az a gyűrű, amit visel. A gyűrűt erre a linkre kattintva nézhetitek meg, és egészen közelről.

 

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések