Június 28-án öntözővíz-tározóba esett egy 15 éves lány a Fejér megyei Száron és azonnal elmerült. 13 éves öccse azonnal a segítségére sietett, de ő is elmerült a hideg és mély vízben.

Az eset után mindkettejüket újra kellett éleszteni, de a kisfiú órákkal később a kórházban meghalt. A lány nagyon súlyos agykárosodást szenvedett, majd a Feol érdeklődésére a rendőrség közölte, hogy ő is elhunyt.

A gyerekek több rokonukkal egy borsodi faluból érkeztek nyári munkára egy gyümölcsösbe, ebédszünetben akarták lehűteni magukat a víztározónál. Édesapjuk az RTL Híradónak azt mondta, már bánják, hogy elengedték a gyerekeket dolgozni.

A település polgármestere a Facebookon korábban azt írta: „Természetesen minden víztározó legális, öntözésre használják és fizikai határ védi, magyarán körbe van kerítve, de mivel ezek a munkások ott dolgoztak, ezért hivatalosan tartózkodhattak a területen”, és nyomatékosan arra kért mindenkit, hogy ne használják fürdésre a víztározókat.



Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!