Bíró László, Jakab Péter egyik szövetségese ment neki a Jobbik elnökségének és frakciójának, még lemondásra is felszólította őket.
Úgy tűnik, nem csitul a jobbikos belháború. Péntek délelőtt nyílt levelet közölt Bíró László, a Jobbik judapestező politikusa.
Több tiszteletet a tagságnak, több tiszteletet azoknak, akik a végeken dolgoznak! Mert ha ők nem lennének, ti nem vennétek fel a milliós fizetéseteket havonta”
– kezdi Facebookon közzétett levelét Bíró, majd rátér Jakab Péter ügyére is.
„Mégis milyen vezetés az, ahol egy gazdasági válság elején, az elszabaduló élelmiszerárak, a kifizethetetlen számlák és az egyre romló forint idején ti azzal voltatok elfoglalva, hogy Jakab Pétert a Jobbik elnökét leszedjétek először a párt éléről majd a frakcióvezetésről” – tette fel a kérdést.
Szerinte ugyanis Jakab Péter „a haláltól és a teljes megsemmisüléstől” mentette meg a pártot, amikor Gyöngyösi Márton vezetésével az európai uniós választáson 6 százalékot értek el és kendőzetlenük Orbán Viktor szemébe mondja azt, amit vidéken gondolnak róla. Azt üzente a pártvezetésnek és a képviselőknek, hogy méltatlanná váltak az Országgyűléshez és a szavazókhoz.
„Nos, ha ti a Jobbik érdekeit nézitek, azonnal lemondtok minden tisztségetekről” – közölte, hozzátéve, hogy a mandátumukat át kellene adni olyan vidéki politikusoknak, mint Kálló Gergely, Szabó Ervin, Steinmetz Ádám vagy Csányi Tamás.
A fülembe cseng Gyöngyösi Márton elnöki beszéde, ahol azt mondtad Marci, te vagy a garancia a konszolidációra. Hát ez nem sikerült. 3 hét alatt ebbe is belebuktál”
– üzente a Jobbik elnökének Bíró László, hangsúlyozva, hogy amit ebben a helyzetben Gyöngyösi tehet, az az, ha lemond.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések