A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Lemondott a korrupcióval gyanúsított agrárminiszter Romániában


Bejelentette a lemondását a korrupcióval gyanúsított Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter.


A szociáldemokrata politikus azt állítja, nem követett el törvénybe ütköző cselekedeteket, és mindig igyekezett erkölcsi tartással és odaadással végezni feladatait, de a nyilvánosságban megjelent információk hatására úgy döntött, hogy lemond a miniszteri tisztségről, és felfüggeszti a párttagságát a Szociáldemokrata Pártban (PSD).

Emellett arra kért minden parlamenti képviselőt, hogy szavazzák meg a mentelmi joga felfüggesztését, mert szeretné megvédeni magát a személyével kapcsolatos gyanúval szemben.

A minisztert a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyes vezető állások betöltésére kiírt versenyvizsgák trükközésével gyanúsította meg. A vádhatóság szerint a szociáldemokrata politikus arra utasította egy beosztottját – aki a vizsgáztató bizottság tagja volt –, hogy adja át a vizsgatételek egy részét az egyik bizalmi emberének. Így az általa preferált jelöltek a vizsga előtt a tételekhez juthattak, és sikeresen vizsgázhattak a meghirdetett vezetői állásokra. A DNA azzal a kéréssel fordult a főügyészhez, hogy kezdeményezze a politikus képviselői mentelmi jogának a megvonását, ami lehetővé teszi az ügy alapos kivizsgálását.

Az ügyészség szerint a február és április között szervezett, négy vizsgált versenyvizsga során miniszteri tanácsadói, osztályvezetői, illetve az egyik megye mezőgazdasági hivatalának a vezetői és vezetőhelyettesi állását töltötték be.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések