Kiss Ambrus (Karácsony helyettese) elmondta: új parkolási rendszerben négy zónára fogják felosztani a fővárost, egyelőre azt azonban nem tudta megmondani, hogy a körzetek határai pontosan hol fognak húzódni. 

Az azonban biztos, hogy a négy körzetben négy eltérő tarifával számolnak majd:

-az elsőben 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni,

-a másodikban 450 forintot kell óránként kifizetni reggel nyolc és este nyolc óra között,

-a harmadikban 300 forint az óránkénti díj reggel nyolc és délután hat óra között,

-a negyedikben pedig 200 forint lesz az óradíj, reggel nyolc és déli 12 óra között.

A jelenlegi parkolási díjak 175 és 525 forint között mozognak.

Kiss a csütörtöki háttérbeszélgetésen arról is beszélt, hogy átalakul a fővárosi tömegközlekedés pótdíjazási rendszere és néhány jegy ára is drágul.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!