Hirdessen itt

Drag queenek léptek fel egy templomban (videó)


Újabb undorító példa a vallásgyalázásra, amit felháborító mód a protestánsok engednek: az LMBTQP közösség szellemében tartott kabarét egy strasbourgi protestáns templomban egy hét tagú drag queen (azaz női ruhába öltözött deviáns) csoport, az előadás célja a szórakoztatáson kívül az, hogy átrajzolják a határvonalakat.

Hercules 12 transzvesztitája – ezzel a címmel tartott kabaré előadást a strasbourgi Saint-Guillaume protestáns templomban hét drag queen, az előadás célja a szórakoztatáson kívül az volt, hogy megismertessék a közönséggel a szereplők érzéseit és kifejezzék érzelmeiket. A templom lelkésze, Daniel Boessenbacher úgy nyilatkozott a France 3 nevű lapnak, hogy a templomban mindenkit szívesen látnak, hozzátéve, hogy a kabaré lehetővé teszi a határok átrajzolását.

A cikkből az is kiderül, hogy a társulat hat éve alakult és eredetileg 12 főből állt, ám mostanra hétre csökkent a számuk. A drag queenek az előadáson keresztül mutatják be a történetüket, életútjukat és próbálják megismertetni a nézőkkel az érzéseiket. Emellett azt az üzenetet közvetítik, hogy “légy az, aki lenni akarsz”.



A társulat végigturnézza egész Franciaországot. Az egyik állomás volt a strasbourgi templom, amely közismert az LMBTQP közösség iránti rokonszenvéről, rendszeresen szervez összejöveteleket a queer személyek számára. Minden hónap első hétfőjén tartanak közös beszélgetést, imádságot és ünneplést a plébánia épületében. A lelkész nagy örömmel fogadta a drag queenek műsorát, Daniel Boessenbacher úgy véli, a templom nem csupán imahely, hanem kulturális helyként is szolgál.

A templomban megrendezett előadást a Strasbourgi Egyetemmel együttműködésben szervezett Démonsratif nevű fesztivál keretein belül tartották és a társulat Facebbok-bejegyzése alapján jól sikerült az este, a drag queenek azt tervezik, hogy mindenképp visszatérnek a nagyvárosba.

Strasbourg városában igencsak erős az LMBTQP tevékenység, amint arról a V4NA korábban beszámolt, a város zöldpárti vezetése bőkezűen támogat egy olyan egyesületet, amely felső tagozatos általános iskolásoknak és középiskolásoknak tart érzékenyítő foglalkozásokat az oktatási intézmény épületében.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések