Az átgondolatlan, az uniós tagállamok energetikai szükségleteire és függőségére tekintet nélküli energetikai szankciókkal az EU saját magát lövi lábon - írja a Mandiner.
A háború kirobbanása óta Brüsszel újabb és újabb energetikai szankciós javaslatokkal áll elő, azt remélve, hogy Oroszországot ilyen eszközökkel szankcionálni tudja. Többször kiderült már, hogy a helyzet egész másképp fest: az átgondolatlan, az uniós tagállamok energetikai szükségleteire és függőségére tekintet nélküli energetikai szankciókkal az EU saját magát lövi lábon. A következő ilyen kísérletnek a Bizottság földgáz-embargós javaslata tűnik.
A sikeres magyar tárgyalásnak hála a múlt héten eldőlt, hogy hazánk mentesül az ún. „hatodik szankciós csomagnak” nevezett brüsszeli terv, gyakorlatilag az orosz kőolajra kivetett embargó alól. Az az áremelkedés, amely az embargó bevezetése következtében a nyugat-európai tagállamokat menthetetlenül eléri, így itthon nem fog hasonló következményekkel járni.
Egy percre sem lélegezhetünk azonban fel,
hiszen könnyen nyomban a tárgyalóasztalon lehet a már többször belengetett következő brüsszeli javaslat, nevezetesen a földgáz-importtal szembeni embargó kérdése. Jó előre leszögezni, hogy egy ilyen szabályozás elsősorban megint csak nem Oroszországnak, hanem a földgázra rászoruló EU tagállamoknak, így különösen is Magyarországnak jelentene érzékeny veszteséget. Az oroszok a gázt ugyanis más államok számára is el tudják adni, az európai vásárlóik viszont jellemzően egy-két csővezetékhez vannak kötve. Az alternatív beszerzési forráshoz alternatív útvonalak is kellenének, amelyek pillanatnyilag csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Az orosz földgázexport a legtöbb közép-európai ország esetében csak hosszabb távon és jelentős infrastrukturális beruházások árán váltható ki, vagyis egy esetleges embargó viszonylag gyorsan ellátásbiztonsági kérdésekhez vezet a térségben. Ez tehát tiszta sor. Ezen különösebben nincs mit vitázni.
Alig-alig esik ugyanakkor szó arról, hogy a földgáz-import megdrágítása milyen további hatást gyakorol az Unió gazdaságára, így első sorban is, a villamos energia ellátására nézve. Érdemes ezt ezért néhány gondolat erejéig megvizsgálni.
Kiindulópontunk az, hogy a modern energetikai rendszer, amelynek fő pilléreit a kőolaj, a földgáz és az áram jelentik, egyetlen, egységes struktúrát alkot, amelynek nem lehet az egyik vagy a másik pontját anélkül mozgatni, hogy ez a beavatkozás a többi elemre hatással ne lenne. A rendszerbe történő beavatkozás hatásai jelentkezhetnek az árak, de akár az ellátásbiztonság oldalán is.
Így például áram nélkül nincs se gáz, se olaj
– hiszen a kitermeléshez szükséges rendszerek áram nélkül nem működnek, de ugyanígy földgáz nélkül sincs az árampiacon ellátásbiztonság – ugyanis a gyorsan indítható és leállítható földgáztüzelésű erőművek azok, amelyek segítségével ki lehet egyensúlyozni az áram termelési és fogyasztási különbségeket, és végül olaj nélkül sem működik a rendszer, hiszen az olaj sok helyen biztonsági erőművi üzemanyag. Koncentráljunk most azonban csak az áram-termelésre!
A villamosenergia-rendszerben alapvető követelmény, hogy a felhasználásnak és a termelésnek minden pillanatban egyensúlyban kell lennie. Ez nemcsak az egyes nemzeti rendszerekre igaz, hanem az egész európaira egy az egyben, hiszen Stockholmtól Lisszabonig és Isztambulig egyetlen egységes európai villamosenergia-rendszerről beszélünk. Ez a törvényszerűség azért van így, mert az áram a tudomány és a technika jelenlegi fejlettségi szintjén nem tárolható úgy, mint a földgáz vagy a kőolaj. Az akkumulátoros technológia egész egyszerűen nem elég piacérett még a szükséges méretekben.
Mindez más szavakkal azt jelenti, hogyha valaki a rendszer egyik pontján áramot használ fel, pl. bekapcsolja a TV-jét, akkor a rendszer egy másik pontján az ehhez szükséges áramot valakinek meg is kell termelnie. Ez ennek megfelelően azt is jelenti, hogy
az áramtermelésnek a fogyasztáshoz kell igazodnia
– nem adott mennyiségű áramot kell elosztani a piacon, hanem a piac igényeinek megfelelő mennyiségű áramot kell megtermelni az erőművekben. Ellenkező eset az, ha a termelés nem képes a piac igényeit kielégíteni, azaz bizonyos fogyasztók áram nélkül maradnak. Ezt nevezzük korlátozásnak, ami észszerűen és piacgazdasági keretek között mindenképpen kerülendő.
Ha egy ország képes arra, hogy a pótlólagosan jelentkező igénynek megfelelő áram-mennyiséget saját maga gazdaságosan megtermelje, akkor nem szorul villamos energiából importra. Ellenkező esetben külföldről kell villamos energiát vásárolnia a már említett fogyasztói korlátozás elkerülése érdekében. Következésképpen az, hogy egy ország villamosenergia-rendszere mennyire importfüggő, nagymértékben azon fordul meg, hogy rendelkezik-e olyan erőművekkel, amelyek segítségével az alapellátást, valamint pótlólagosan jelentkező fogyasztói igényeket (legyen az ipari vagy lakossági) ki tudja elégíteni, illetve a hirtelen kieső megújuló energiát használó erőművek áramtermelését ki tudja pótolni. Mindehhez az áram-termelés könnyű és gyors szabályozhatósága szükséges. Ezt olyan erőművek tudják biztosítani, amelyek termelését és a termelés mennyiségét központilag, könnyen és gyorsan meg lehet határozni, az időjárástól és a napszaktól függetlenül, a felmerült azonnali igény alapján.
A megújuló alapú energia-termelés jellegzetessége, hogy az akkor áll rendelkezésre, amikor az időjárás lehetővé teszi: a Nap süt, a szél fúj, stb. Minekutána ezek a természeti tényezők emberi erővel nem befolyásolhatóak, és előrejelzésük is csak hozzávetőleges pontosságú, könnyen belátható,
a rendszerbiztonságot és a rugalmasságot kizárólag a megújuló energia-termelésre alapozni nem lehet.
Az ellátásbiztonsághoz éppen ezért elengedhetetlen a hagyományos (azaz fosszilis alapú, illetve nukleáris) energiatermelés fejlesztése. A hagyományos, szabályozható erőművek közül a nukleáris erőművek úgynevezett alaperőművek, vagyis alapvetően folyamatos termelésre (és nem hirtelen ingadozások kiegyenlítésére) tervezték őket.
Rugalmasság szempontjából ezért (a vízerőművek mellett) a földgázbázisú energiatermelők a leginkább alkalmasak Európában. Magyarországon, a földrajzi adottságainknál fogva, szinte kizárólag a gázerőművek adják a rendszer rugalmasságát. Más szavakkal: ha vannak gazdaságosan üzemelő földgáz-tüzelésű erőművek, akkor a rendszer rugalmas, és megvan a lehetőség, hogy kevesebb áramot kelljen importálni, míg, ha ilyen erőművek nincsenek, akkor adott időszakban a többlet villamos energiát külföldről kell beszerezni.
Következésképpen a földgáztüzelésű erőművek megtartása, valamint a dinamikus fogyasztás biztosítására újak építése és ezek minél olcsóbb és biztonságosan elérhető földgázzal való ellátása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a megfizethető árú áram itthon biztosított legyen. Ha a földgáz drága, akkor az erőművek termelési költsége megemelkedik, amely az előállított áram árát az egekbe lökheti.
Mindezek alapján
a kiegyenlítés, vagyis a rendszer egyensúlyban tartásának költségeit alapvetően meghatározza a földgáz ára.
A magyarországi villamosenergia rendszer kapcsolódó költségei az elmúlt három évben megháromszorozódtak, összefüggésben a világpiaci áram és földgázárak emelkedésével. A földgáz további drágulása, azaz egy, az orosz földgázzal szemben bevezetett embargó ezt a trendet még tovább erősítené. Egy ilyen további költségnövekedés mértékét a piaci bizonytalanságok miatt ma nehéz megbecsülni, de szakértői vélemények szerint az akár további 50-100 százalék is lehet. Ez elviselhetetlen terhet jelentene a magyar energetikai rendszer finanszírozására. Éppen ezért egy brüsszeli gázembargó ésszerűtlen bevezetése valóban a „hidrogénbomba” lenne a magyar gazdaság számára.
Jó volna ezért, ha a Bizottság hatásvizsgálatokkal alátámasztott módon, átgondoltan és megfontoltan állna elő elképzelésekkel, s javaslatai nem abból állnának a majd végén, hogy költségeink csökkentése végett vegyük elő a gyertyát az otthoni világításhoz, vagy mosás helyett inkább szellőztessük a ruháinkat...
0 Megjegyzések