A karcagi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a telefonlopás feltételezett elkövetőjét, akit még aznap elszállítottak BV intézetbe, hiszen elfogató parancs volt ellene érvényben.
Egy tiszabői lakos tett bejelentést a Karcagi Rendőrkapitányságon, mert ismeretlen személy bement a lakóházának előszobájába április 5-én a délutáni órákban és magával vitt egy asztalon elhelyezett mobiltelefont – közölte a police.hu.
A jogsértő nem zavartatta magát, pedig a sértett az elkövetés időpontjában otthonában tartózkodott. Bejelentést követően a rendőrök tanúkat hallgattak ki és elemezték a rendelkezésre álló kamerafelvételeket. Megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 22 éves helyi lakos gyanúsítható, akit lakcímén elfogtak és előállítottak a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt beismerő vallomást tett. A nyomozók a férfi lakcímén kutatás során megtalálták a mobilkészülék SIM-kártyáját. A gyanúsított elmondta, hogy a telefont 2000 forintért eladta egy tiszabői lakosnak, akitől a készüléket lefoglalták a rendőrök.
A feltételezett elkövetőt a nyomozó hatóság őrizetbe vette, mert ellene a Szolnoki Törvényszék BV Csoportja elfogató parancsot bocsátott ki.

0 Megjegyzések